Zsitovoz bronzérmes, Tótok döntős Tiranában

Növendékeink közül a 48 kilogrammos Zsitovoz Petro bronzérmet nyert a Tiranában zajló U17-es birkózó Európa-bajnokság második, kötöttfogású versenynapján, amelyen Tótok Péter (51 kg) döntőbe, Vitai Vendel (92 kg) elődöntőbe, míg Zóni Dániel (60 kg) vigaszágra jutott.

Zsitovoz Petro hétfőn a későbbi győztes orosz Murat Hatittól kapott ki, és kedden a vigaszágon folytathatta a versenyt. Rendkívül magabiztos birkózással, technikai tussal legyőzte a bolgár Vlagyiszlav Kalojanov Markovonot, ezzel kiharcolta, hogy az esti programban a harmadik helyért léphessen szőnyegre. Az ellenfél a német Ivan Seibel volt. Sportolónk remekül kezdte a mérkőzést, rögtön kiléptette a riválist, majd pörgetéssel és levitellel tulajdonképpen könnyedén, 7-0-ra győzött, így bronzérmet ünnepelhetett. Ezúton is gratulálunk, Petro a remek eredményhez, remekül birkóztál!

Kedd délelőtt három sportolónk kezdte meg szereplését a főtáblán, legtovább az 51 kilogrammos Tótok Péter menetelt. Nem akármilyen teljesítménnyel! A semleges színekben versenyző fehérorosz Makszim Zaharaut, az örmény Edgar Dzsuharjant egyaránt technikai tussal verte meg, ráadásul az elődöntőben az azeri Ali Seyidalili sem tudott pontot csinálni rajta – ezen a találkozón 5–0-ra nyert a mi fiunk, aki így kiharcolta, hogy szerda este az aranyéremért birkózhasson, mégpedig a 2021-ben U15-ös Eb-bronzérmes, semleges színekben versenyző orosz Ilja Kandalin ellen.

A 92 kilogrammos Vitai Vendel is szépen szerepelt, két győztes mérkőzést követően az elődöntőben bizonyíthatott, ott azonban az orosz Szajpula Gadzsimagomedov 9–0-val jobbnak bizonyult nála. Vendel így szerdán a bronzmérkőzésen léphet szőnyegre, azeri vagy szerb sportolóval szemben.

Ugyancsak két mérkőzést nyert meg a 60 kilós Zóni Dániel is, ám ő a negyeddöntőben maradt alul, a török Halil Cinartól nagy csatában 5–4-re kapott ki. Nem kellett azonban elbúcsúznia az Európa-bajnokságtól, mivel Cinar beverekedte magát a fináléba. Zóni Dániel tehát a vigaszágon küzdhet tovább, a bronzmeccsért az olasz Emanuelle Pollinón kell túljutnia.

Gyerünk, srácok, mindent bele, szurkolunk nektek!

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, TIRANA

Sportolóink keddi eredményei

Selejtező
51 kg:
 Tótok Péter–Makszim Zaharau (semleges színekben) 9–0
60 kg: Zóni Dániel–Alvin Thulinder (svéd) 11–0
92 kg: Vitai Vendel–Illia Ivanov (izraeli) 2–0

Nyolcaddöntő
60 kg: Zóni Dániel–Zdenek Kubala (cseh) 11–0

Negyeddöntő
51 kg:
 Tótok Péter–Edgar Dzsuharjan (örmény) 9–0
60 kg: Halil Cinar (török)–Zóni Dániel 5–2
92 kg: Vitai Vendel–Pavel Szavicki (semleges színekben) 4–3

Elődöntő
51 kg: 
Tótok Péter–Ali Seyidalili (azeri) 5–0
92 kg: Szajpula Gadzsimagomedov (semleges színekben)–Vitai Vendel 9–0

Vigaszág
48 kg: Zsitovoz Petro–Vlagyiszlav Kalojanov Markov (bolgár) 9–0

Bronzmérkőzés
48 kg: Zsitovoz Petro–Ivan Seibel (német) 7–0

SPORTOLÓINK PROGRAMJA

Kötöttfogás
S
zerda. 51 kg: Tótok Péter, 60 kg: Zóni Dániel, 92 kg: Vitai Vendel.

Női birkózás
Szerda-csütörtök. 49 kg:
 Köblő Anna, 57 kg: Ritter Sophie, 65 kg: Pupp Viktória, 73 kg: Müller Petra.
Csütörtök-péntek. 53 kg: Kapuvári Liliána, 69 kg: Kollár Alexandra.

Szabadfogás
Péntek-szombat. 48 kg:
 Majer Barnabás, 65 kg: Varga Máté Bendegúz, 110 kg: Fábián Bálint.
Szombat-vasárnap. 71 kg: Laposa Márk.

Írta: K. B.
Fotó: UWW