Taroltak a lányok Porecben, Bukarestben is hat aranyat nyertünk

Hat arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet nyertek, valamint két ötödik helyet szereztek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) versenyzői a Porecben rendezett junior kötöttfogású és női Adria Trófeája elnevezésű nemzetközi viadalon. Az U17-es sportolóink is remekeltek, ők a Bukarestben rendezett nívós nemzetközi megméretésen mindhárom fogásnemben összesen 6 arany- és 10 ezüstéremnek örülhettek.

Kifejezetten erős volt a poreci mezőny: kötöttfogásban például Kazahsztán és Ukrajna válogatottja egyaránt az első három vonalát küldte szőnyegre. Ebben a fogásnemben egyetlen fiatalunk sem állhatott dobogóra, két ötödik helyezettünk lett.

A lányok viszont taroltak! Matyi Vivien (53 kg), Szenttamási Róza (55 kg), Borsos Viktória (59 kg), Elekes Enikő (65 kg), Virág Zsófia (72 kg) és Nyikos Veronika (76 kg) egyaránt a dobogó legfelső fokára állt. A 68 kilogrammosok között Terék Fruzsina ezüstérmet nyert, 62 kilogrammban pedig Soliman Yasmine lett harmadik.

Bukarestben – ahol 16 ország csapata mérte össze a tudását egymással – a kötöttfogásúak brillíroztak leginkább, László Mózes, Fige Levente és Kudelász Hunor egyaránt diadalt aratott, szabadfogásban Lengyel László, valamint Gyuricza Marcell nem talált legyőzőre, a lányok között pedig az öt bronzmedál mellett egy arany is jutott a KIMBA-soknak, László Nikolett révén.

Gratulálunk mindenkinek a szép eredményekhez!

ADRIA TRÓFEÁJA, JUNIOR NEMZETKÖZI VERSENY, POREC

A KIMBA sportolóinak eredményei

Kötöttfogás
60 kg: 5. Rafael Dániel
63 kg: 5. Mányik Dávid

Női birkózás
53 kg:
1. Matyi Vivien
55 kg: 1. Szenttamási Róza
59 kg: 1. Borsos Viktória
62 kg: 3. Soliman Yasmine
65 kg: 1. Elekes Enikő
68 kg: 2. Terék Fruzsina
72 kg: 1. Virág Zsófia
76 kg: 1. Nyikos Veronika

U17-ES NEMZETKÖZI VERSENY, BUKAREST

A KIMBA sportolóinak eredményei

Kötöttfogás
45 kg:
1. László Mózes
48 kg:
1. Fige Levente
55 kg: 3. Gáspár Bálint
55 kg: 5. Deutsch Botond
60 kg:
3. Végh Máté
71 kg:
3. Botos Dominik
80 kg: 3. Kovács Olivér
80 kg:
5. Hegyi Aladár
92 kg:
1. Kudelász Hunor

Szabadfogás
51 kg:
1. Lengyel László
80 kg: 3. Zsivnovszky Péter
110 kg: 1. Gyuricza Marcell

Női birkózás
46 kg: 1. László Nikolett
49 kg: 3. Fáth Laura
53 kg: 5. Fáth Bianka
57 kg: 3. Terék Gerda
57 kg: 5. Laczkó Petra
61 kg: 3. Páli Mirella
61 kg: 5. Szekeres Zoé
69 kg: 3. Tapodi Zsófia
73 kg: 3. Kaszás Lilla

Írta: K. B.