Ki, mivel segíti a KIMBA-ban zajló munkát?

Noha a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) programja egyelőre nem teljes gőzzel zajlik, a stáb már most mindent megtesz annak érdekében, hogy zökkenőmentesen működjön a rendszer. Merthogy bőven akad tennivaló! Arra voltunk kíváncsiak, hogy egészen pontosan, ki, mivel segíti a nevelőműhely munkáját.

Korábban a KIMBA kurátorával, Süle Lászlóval, a bázis üzemeltetési igazgatójával, Takács Bálinttal és a szakmai operatív menedzserrel, Németh Ivánnal beszélgettünk arról, miként telnek a mindennapjaik. Utóbbi megemlítette, rengeteget segít neki Matthews Evelin sportszakmai asszisztens, aki a KIMBA-ban nevelkedő 9 birkózó lánnyal egyaránt sokat foglalkozik.

Matthews Evelin

„Októbertől online zajlik az oktatás, de szerencsére maradhattak a kollégiumban a fiatalok, így az edzésekre is járhatnak – így Matthews Evelin. – A reggeli tréningek után mindig a pihenőszobában tanulnak, az ebédet követően pedig általában pihennek kicsit a délutáni edzésig, amely után a kisbusz a szállásukra viszi őket. A lányok a Baptista Sportiskolába járnak; remek kapcsolatot ápolunk a tanárokkal, jól ismerem őket, hiszen a legtöbben velem egyeztetnek. A lányok nagyon kedvesek, szeretem őket. Várom már, hogy szeptembertől teljes gőzzel működjön az Akadémia, mondhatni, izgulok. Nemrégiben zajlott a felvételi, s kiderült, több mint nyolcvan gyerek csatlakozik hozzánk a teljes akadémia program keretein belül – az elmúlt időszakban az ő ügyeiket egyaránt kellett intézni, de immár minden sínen van.”

Feledi László

Többen dolgoznak annak érdekében, hogy a KIMBA arculata legalább annyira profi legyen, mint a szakmai munka. Például Feledi László, aki a kozmaakademia.hu szerkesztése mellett a vizuális tartalomgyártásért is felel.

„Noha a koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb eseményt lehet rendezni a komplexumban, de azok mindegyikén ott vagyok és természetesen a birkózóedzéseken is szoktam videókat és fotókat készíteni – magyarázza Feledi László. – Az akadémia együtt indult a honlap is, sokat dolgoztam rajta, hogy úgy nézzen ki, ahogyan most. Biztos vagyok abban, hogy szeptembertől megváltozik minden – természetesen továbbra is ügyelünk arra, hogy a gyerekeknek és a szülőknek is érdekes legyen a weboldal és a közösségi média felületeink is.”

Tollár Dániel

Utóbbiért az akadémia közösségi média menedzsere, Tollár Dániel is felel: „az én munkámat egyaránt nehezíti a pandémia, hiszen nagyon kevés eseményről lehet beszámolni. Idehaza májusig nincsenek versenyek, szóval addig nem valószínű, hogy mindez változik. Épp emiatt a már az Akadémián nevelkedő lányokról próbálok a lehető legtöbb anyagot megosztani Facebookon és Instagramon. Rajtuk kívül igyekszem a létesítményről és az ott dolgozókról szóló cikkeket is menedzselni a közösségi oldalakon.”

Világi Péter

„A KIMBA a magyar birkózás jövője, ahol nemcsak az a feladatunk, hogy bemutassuk az Akadémiát és annak növendékeit, hanem az is, hogy kihangsúlyozzuk azokat az értékeket, amelyek a jövő birkózóinak nevelésében fontos szerepet játszanak, illetve úgy ápoljuk a kétszeres olimpiai bajnok Kozma István emlékét, hogy a mai fiatalok számára is példakép legyen” – tette hozzá dr. Világi Péter kommunikációs vezető.

Írta: Krasznai Bence