Immár a teljes magyar birkózótársadalom láthatja, remek lehetőség a KIMBA

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai vezetősége tíz felvonásból álló toborzókörutat zárt a múlt hét végén. A menetrendet úgy alakítottuk ki, hogy közvetetten az ország negyvenhat birkózóegyüttesét érintsék az előadások – így elérve a teljes sportági utánpótlásbázist.

„Rengeteg tapasztalatot szereztünk, hiszen az egész országot körbejártuk – kezdi értékelését akadémiánk nagykövete, egyben szakmai főtanácsadója, Hegedüs Csaba. – A KIMBA szakmai felelőse, Bacsa Péter, a szakmai igazgató, Bácsi Péter és a sportszakmai operatív menedzser, Németh Iván felváltva tartottak velem. Mindenhol másfél-kétórás előadást szerveztünk, bemutattuk nevelőműhelyünket, és annak szakmai koncepcióját az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek. Minden igényt kielégítően felkészültünk, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jószerivel egyetlen kérdést sem kaptunk a programok végén. Színvonalas napokat zártunk, rengeteg ember munkája volt benne, és ez abban is megmutatkozott, hogy végig lelkesen figyeltek a jelenlevők.”

De hol volt a legnagyobb az érdeklődés, és összesen hány gyerek ismerhette meg a központosított akadémiai rendszerünket?

„Nem tudnék kiemelni egy helyszínt sem, mindenhol sokan voltak kíváncsiak az akadémiára, és a hangulat is egységesen kiváló volt. Az összes vidéki klubot érintettük, így immár a komplett magyar birkózótársadalom láthatja, remek lehetőség a KIMBA. Szerettünk volna találkozni mindenkivel, és ez maradéktalanul sikerült” – mondja a Magyarország századik olimpiai bajnoki címét szerző legenda.

Érdekesség, hogy Hegedüsék a toborzókörút közben ellátogattak a kilencszeres magyar bajnok, Euroliga-győztes mesteredző, a hazai kosárlabdázás ikonjának, Rátgéber Lászlónak a bázisára, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs sportkomplexumába is.

„Fantasztikus élménnyel gazdagodtunk Bacsa Péterrel és Bácsi Péterrel. László személyisége, szakmai tudása példaértékű. Ahogyan a pécsi nevelőműhely is, amelyet hihetetlen elánnal vezet. A célunk az volt, hogy betekintést nyerjünk az egyik jól működő hazai akadémia munkájába, ezzel együtt utánajárjunk azoknak a feladatoknak, amelyek még előttünk állnak. Sokat segített látni Rátgéber profi szisztémáját.”

Hegedüs kitért arra, hogy a KIMBA vezetősége november 7 -én és 14-én nyílt napot szervez Csepelen a szülőknek, gyerekeknek, amelyen az együttműködő iskolák mutatkoznak be és válaszolnak a továbbtanulással, iskolaváltással kapcsolatos felmerülő kérdésekre. Várunk minden kedves érdeklődőt!

A városok nevére kattintva megtekintheti, mit írtak rólunk a toborzókörút egyes állomásain.
Eger
Miskolc
Orosháza
Pécs
Tatabánya
Zalaegerszeg

Írta: Krasznai Bence