Beköltözött az első nemzedékünk!

Fontos nap ért véget a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA), hiszen nevelőműhelyünk első nemzedéke beköltözött a Weiss Manfréd Kollégiumba. Lezajlott továbbá az intézmény felújított szintjeinek avatóünnepsége, míg délután a KIMBA nagycsarnokában a tanévnyitó előtti szülői értekezletet rendezték meg.

Bármerre néztünk, fiatalok csillogó szemeivel és izgatott tekintetével találkoztunk a kollégiumban, a szülők viszont láthatóan nemcsak az ágyneműk, bőröndök miatt cipeltek terhet magukkal az épületbe; el kellett búcsúzniuk szeretett gyermeküktől, aki a folytatásban nem lesz velük nap, mint nap. Persze ez az élet rendje, a gyerekek felcseperednek… Igaz, ezek a fiatalok a szokottnál hamarabb szakadnak el „családi buroktól”, dehát igazán nagy célokat tűztek ki maguk elé: a világ legjobb birkózói szeretnének lenni! S persze nem arról van szó, hogy a folytatásban azt csinálnak, amit akarnak: megannyi edzésóra, kőkemény munka, feszített napi program vár rájuk – erre kiemelkedő körülmények között, profi szakmai stáb figyelme mellett van lehetőségük.

Németh Szilárd a Weiss Manfréd Kollégiumban tartott beszédet

Erről is ejtett szót a Magyar Birkózószövetség elnöke, a KIMBA alapítója, Németh Szilárd a délelőtt 11 órakor rendezett sajtónyilvános ünnepélyes kollégiumavatón:

„Nyolcvanhét birkózó költözött be. Olyanok, akik mind bajnokok szeretnének lenni. Ennek a kollégiumnak az a célja, hogy a gyerekeket segítse a már megkezdett útjukon. Az akadémiánk lehetővé teszi, hogy az ország legígéretesebb birkózói együtt készüljenek. Az önkormányzat egyelőre nem járul hozzá ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően, közvetlenül a KIMBA melletti területen épüljön meg a kollégiumunk, e szintek felújításával sikerült áthidalnunk az emiatt adódott problémát. Köszönjük a magyar kormány által nyújtott anyagi és erkölcsi támogatást, amely nélkül mindez nem valósulhatott volna meg; a kollégium felújítása összesen kétszáznyolcvanmillió forintba került. Közpénzből gazdálkodunk, épp emiatt különösen nagy a felelősségünk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megháláljuk a segítséget.”

Beszédet mondott Pölöskei Gáborné helyettes államtitkárasszony is, aki szerint a felújított kollégium méltó helyet ad a sportolóknak ahhoz, hogy csak magukra és az álmaikra koncentrálhassanak. A világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, Korpási Bálint visszaemlékezett arra, hogy épp húsz esztendővel ezelőtt, 2001 szeptemberében költöztek be az akkor alapított Mr. Tus birkózó-sportiskola kollégiumába:

A felújított szobák egyike

„Akkoriban egészen más körülmények között dolgoztunk, ám az én generációm így is hatalmas eredményeket ért el. Óriási lehetőséget kapnak azok a gyerekek, akik a KIMBA-ban nevelkedhetnek, csak azt tudom tanácsolni nekik, éljenek vele!”

Németh Szilárd megajándékozta az első két beköltöző sportolót, a szabadfogásban kadet-világbajnoki bronzérmes Gombos Alexet és a kadet-vb-, valamint Eb-győztes Elekes Enikőt, aki nagy mosollyal fogadta, hogy foghatta a kollégiumi avatószalagot, miközben azt átvágták.

Persze örömmel nyilatkoztak honlapunknak. Így vélekednek a KIMBA és a kollégium által nyújtott lehetőségekről:

A KIMBA nagycsarnokának lelátója félig megtelt szülőkkel a délután három órakor kezdődött értekezleten. Szemben velük, a terem közepén elhelyezett asztalnál Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke és a KIMBA szakmai felelőse, Bácsi Péter, az MBSZ és a KIMBA szakmai igazgatója, Hegedüs Csaba, a KIMBA szakmai főtanácsadója, valamint Süle László, a KIMBA kurátora foglalt helyet.

A jelenlevőkkel tisztázták az akadémia rendszer részleteit, az utaztatás mikéntjét, az étkeztetés menetét, az edzések és programok menetrendjét, a gyerekek napirendjét, a kollégiumi szabályokat és a tanulmányi elvárásokat.

A Magyarország századik olimpiai bajnoki címét szerző Hegedüs részletesen beszélt az etikai elvárásokról és a saját, kifejezetten tanulságos történeteit felidézve elmagyarázta, óriási kihívás előtt állnak a gyerekek, akiknek rengeteget kell tenniük a siker érdekében.

Semmi kétség, igaza van. Mindent a sportág alá kell rendelni annak érdekében, hogy valaki a világ legjobb birkózójává váljon. Bacsa Péter tavaly októberben, a KIMBA átadását követően azt mondta: „Nem szabad elfelejteni, hogy ez egyelőre csak tégla és beton, meg kell töltenünk élettel.”

Kijelenthetjük, megtöltöttük, és immár minden adott ahhoz, hogy a világ legjobb akadémiájává váljunk.

Írta: Krasznai Bence
Videó: Feledi László
Fotó: K. A.