Az iráni edzők szerint példaértékű a sportolóink hozzáállása

Tizenegy növendékünk érkezett meg hétfőn Irán fővárosába, Teheránba, ahol nívós nemzetközi edzőtábor kezdődött. Edzőnkkel, Cifferszky Ákossal beszélgettünk az eddig történtekről.

„A reptérről rögvest az olimpiai felkészítő központba érkeztünk. Nem lepett meg minket a jó minőségű ellátás és a vendégszeretet, hiszen tavaly ugyanitt edzőtáboroztunk a gyerekekkel. Hétfő délelőtt még pihentünk, hiszen hosszú út áll mögöttünk, de délután már tartottunk amolyan átmozgató edzést. Aznap találkoztunk az első számú U17-es iráni válogatottal is, amely másnap utazott tovább Törökországba, nemzetközi versenyre” – kezdi beszámolóját kötöttfogású edzőnk, Cifferszky Ákos.

Edzőpartnerből persze így sincs hiány, az iráni másod- és harmadvonal mellett az örmény és a kazah válogatott tagjai közül válogathatnak fiataljaink az edzéseken – mintegy hatvanfős összetartás alakult ki.

„Nagyon erős a mezőny, de állíthatom, felvesszük a versenyt a többiekkel. Mi, edzők felváltva tartjuk a tréningeket, így egymástól is tanulhatunk. A srácok rendkívül motiváltak, mindenki igyekszik. Elégedett vagyok velük, és ezzel nem vagyok egyedül, az iráni edzők is kiemelték, példaértékű a sportolóink hozzáállása, küzdeni akarása” – folytatta Cifferszky Ákos.

Arról is tájékoztatást adott, hogy hétfőn erős nemzetközi versenyen vehetünk részt, ugyancsak Teheránban, ahol a táborban most résztvevők mellett további iráni birkózók is szőnyegre lépnek.

A csapat jövő kedden, késő este indul haza, szerda reggel érkezik meg Magyarországra.

Írta: K. B.