Korosztály- és súlycsoportváltás után könnyedén nyerte meg 86 kilóban az év első U20-as válogatóversenyét a tavaly 80 kilogrammban U17-es Európa-bajnoki ezüstérmes, szabadfogású Zsivnovszky Péter. Alapprogramos fiatalunkkal beszélgettünk többek között az idei terveiről is.
Zsivnovszky Péter tavaly 4-5 kilót fogyott azért, hogy 80 kilogrammban képviselhesse Magyarország színeit a korosztályos világversenyeken.
„Májusban kipróbáltam, milyen nyolcvanhat kilóban birkózni, meg is nyertem a junior országos bajnokságot, szóval egyértelmű volt, hogy az U17-es világversenyeket követően az U20-as korosztályban már ebben a súlycsoportban indulok. Remekül sikerült alapozást követően nagyjából nyolcvankilenc kiló lettem, ami ideálisnak mondható. Javarészt izomban jött fel a tömeg, szóval biztos, hogy kicsit lassabb a mozgásom, viszont sokkal erősebbnek érzem magam” – meséli Zsivnovszy Péter.
Peti úgy nyerte meg az év első U20-as válogatóversenyét Kiskunfélegyházán, hogy riválisai pontos sem csináltak rajta: „Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Vasas egyik csapatbusza lerobbant, és nem ért oda a viadalra. Lett volna még ellenfelem, ha odaér. Szerintem akkor is győztem volna, de szorosabb mérkőzés után.”
Különösen sűrű év elé néz, hiszen az idén érettségizik: „Rengeteg a tanulnivalóm. Ha jól sikerül az érettségim, azzal akkora teher esik le a vállamról, hogy kitűnő állapotban leszek nyáron. Elsősorban a válogatottság megszerzése a cél, s ha ez megvan, akkor szeretnék dobogóra állni az Európa-bajnokságon. Tudom, hogy elsőévesként ez hatalmas feladat, de erre törekszem. A vébén egyelőre keveset gondolkozom, előbb legyen meg az Eb-érem, s ha az »jól néz ki«, akkor elkezdhetek gondolkozni a világbajnoki szereplésemen is” – zárja Zsivnovszky Peti.
Írta: K. B.
Fotó: UWW