Ünnepélyes keretek között megnyitottuk a tanévet!

Elérkezett a várva várt pillanat, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) a csepeli bázisán hivatalosan is megnyitotta az első, teljes létszámmal induló tanévét.

Az esemény házigazdája, a KIMBA kommunikációs igazgatója, Világi Péter természetesen mindenekelőtt köszöntötte Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkárt, Fábián Lászlót, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatóját, Németh Szilárdot, a KIMBA alapítóját, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnökét, Hegedüs Csabát, a KIMBA szakmai főtanácsadóját, Bacsa Pétert, a KIMBA szakmai felelősét, az MBSZ ügyvezető alelnökét, Bácsi Pétert, az MBSZ és a KIMBA szakmai igazgatóját, Süle Lászlót, a KIMBA kurátorát, Sinka Lászlót, a Magyar Sportlövők Szövetsége főtitkárát, Varga Jánost, a Nemzet Sportolóját, Sike András és Lőrincz Tamás olimpiai bajnokot, valamint az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktort.

A szülők, a gyerekek, a szakmai stáb és a kiemelt vendégek felállva, együtt énekelték a magyar himnuszt, majd Sárfalvi Péter a köszöntőbeszédében elmondta, büszke arra, hogy Csepel adhat otthont a magyar birkózás fellegvárának, egyben azt javasolta a sportolóknak, alázattal és a sportág szeretetével készüljenek, s ha így tesznek, a legmerészebb álmaikat is elérhetik.

Lőrincz Tamás leszögezte, megéri és kell is kőkeményen dolgozni akkor, ha valaki valóban a világ legjobbja szeretne lenni. Öccse, Viktor azt idézte fel, rengeteget köszönhetnek az egykori Mr. Tus birkózó-sportiskolának, amelyben együtt nevelkedtek testvérével, s hasonló szakmai filozófia mentén működött, mint most a KIMBA.

Németh Szilárd megnyitotta a tanévet

Németh Szilárd kifejtette, az akadémia növendékei az egész országnak megmutathatják, hogyan kell alázatosan, fegyelmezetten és tisztelettudóan dolgozni a célokért. Úgy véli, egyszerre kell egyengetni a sportpályafutásukat és az azt követő életüket.

„Jó állampolgárokat, boldog és gondolkodó embereket szeretnénk nevelni. Köszönöm a szülőknek a bizalmat: több mint nyolcvanan költöztek be a kollégiumba, s rajtuk kívül további százhúsz sportoló vesz részt az akadémia egyéb programjaiban. Sikeres versenyeket és edzéseket, jó tanévet kívánok az összes növendékünknek. Ezennel megnyitom az akadémia 2021–2022-es tanévét” – zárta le beszédét Németh Szilárd.

Sinka László különleges ajándékot adott a KIMBA gyűjteményébe: Kozma István utolsó pár cipőjét, amelyet egykor nagybátyja, Jaksits István készített.

„Édesanyám bátyja jelenleg kilencvenéves, a mestercipész műhelyben ő alkotta Kozma Pici gigantikus hétköznapi és elegáns cipőit. Nagyon jó barátságban voltak, Pici gyakran járt náluk a Balassi Bálint utcában. Én is onnan ismerem Őt, a legendát!” – mondta, majd átadta Németh Szilárdnak és Süle Lászlónak a lábbelit.

Világi felkérte a budapesti kadet-világbajnokságon aranyérmes Elekes Enikőt és a harmadik helyen záró Gombos Alexet arra, hogy az akadémisták nevében olvassák fel a fogadalmat – természetesen a csarnokban mindenki felállt, és utánuk mondta a szöveget. Az edzők nevében a háromszoros vb-harmadik, Európa-bajnok Barka Emese és az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán tette meg ugyanezt.

A KIMBA-szerződést az alapprogram képviseletében a Csepp-L SC sportolója, Fige Levente írta alá. A teljes program „nevében” Elekes Enikő, az U23-as ösztöndíjas programéban pedig az olimpiai ötödik helyezett Szőke Alex szignózott. Együttműködési szerződést írt alá a BVSC-Zugló birkózószakosztályának vezetője, a vb-aranyérmes Kiss Balázs, az ESMTK birkózószakosztályának elnöke, Losonczi Ottó, a Csepp-L Kft. egyesületének szakosztályvezetője, Vatai László, a Kaposvári Sportiskola vezetőedzője, Takács László, valamint a Dr. Papp László Birkózó Egyesület Szentes elnöke, Rónyai Zoltán.

A program zárásaként a jelenlevők együtt énekelték a szózatot.

Írta: K. B.
Fotó: F. L.