Tótok bronzérmes, Domokos bronzmeccses

Tótok Péter (55 kg) a harmadik helyen zárt, Domokos Edmond (60 kg) a bronzmeccsig, Mányik Dávid (67 kg) és Kudelász Hunor (97 kg) a vigaszágra jutott az Újvidéken zajló U20-as birkózó Európa-bajnokság keddi, kötöttfogású versenynapján.

Tótok Péter hétfőn a selejtezőben 4–1-re nyert a cseh Filip Bartosik ellen, majd a 16 közé jutásért az észt Richard Pajuviidiket is felülmúlta, 9–1-re. A négy közé kerülésért jöhetett a lengyel Kasper Sobczyk, akinél 8–0-ra bizonyult jobbnak. Az elődöntőben aztán a moldovai Maxim Sarmanov már túl nagy falatnak bizonyult, 5–1-es sikert ért el növendékünkkel szemben, aki így kedd este a harmadik helyért léphetett szőnyegre, mégpedig a görög Vaszileiosz Papageorgiu ellen.

Peti gyönyörű négypontos billentéssel vette át a vezetést, majd ebből rögtön odafogta ellenfele karját, és háromszor megpörgette, így 10–1-re győzött, ami azt jelentette, hogy felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Gratulálunk, Peti!

Kedden bemutatkozó fiataljaink közül Domokos Edmond (60 kg) jutott legtovább, a francia Lucas Lo Grassót (5–3), majd a fehérorosz Vladimir Kasztaronakot (6–4) is maga mögé utasítva jutott elődöntőbe, amelyben 4–1-re kikapott az orosz Dordzsi Sungurcikovtól, így szerdán a harmadik helyért léphet szőnyegre.

Szintén a bronzéremben reménykedhet Mányik Dávid (67 kg) és Kudelász Hunor (97 kg), előbbi két győztes és egy vesztes, utóbbi egy-egy győztes és vesztes meccsel jutott vigaszágra.

Sok sikert, srácok!

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Sportolóink keddi eredményei

Selejtező
67 kg:
 Mányik Dávid–Isa Bektemirov (osztrák) 11–2

Nyolcaddöntő
60 kg: Domokos Edmond–Lucas Lo Grasso (francia) 5–3
67 kg: Mányik Dávid – Polikarposz Patucsasz (görög) 10–1
97 kg: Kudelász Hunor–Rasmus Lissma (észt) 8–0

Negyeddöntő
60 kg:
 Domokos Edmond–Vladimir Kasztaronak (független egyéni induló, fehérorosz) 6–4
67 kg: Gaszpar Terterjan (örmény)–Mányik Dávid 5–1
97 kg: Darius Kiefer (német)–Kudelász Hunor 9–0

Elődöntő
60 kg: Dordzsi Sungurcikov (független egyéni induló, orosz)–Domokos Edmond 4–1

Bronzmérkőzés
55 kg:
 Tótok Péter–Vaszilejosz Papageorgiu (görög) 10–1

Írta: K. B.
Fotó: UWW