A múlt szinte mindig hatással van a jelenre. Így van ez a Mr. Tus-sportiskola és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kapcsolatával is, hiszen előbbi szakmai koncepciójára alapozva zajlik a munka Csepelen. Sorozatunkban olyan, a Mr. Tus-ban nevelkedett birkózókkal beszélgetünk, akik a sportban és az életben egyaránt becsülendő pályát tudhatnak maguk mögött. Hetedik vendégünk a nevelőműhelyünk és a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) közösségi média menedzsere, Tollár Dániel.
Utánpótláskorú birkózóként alig-alig talált legyőzőre a kötöttfogású Tollár Dániel; Szigetváron Módos János kezei alatt kezdett sportolni, majd 2001-ben a Tomsics István vezette Dél-Zselic SE versenyzőjeként folytatta pályafutását – ekkor hirtelen jóval nagyobb terhelés nehezedett rá; heti két-három alkalom helyett ötször-hatszor járt az edzőterembe. A korosztályos országos bajnoki címeiből kiindulva azt remélte, belőle is világklasszis válhat, szóval 2007-ben úgy döntött, a fővárosba költözik, és a Mr. Tus-sportiskolában pallérozódik tovább.
„Csapattársammal, Ürge Norberttel jöttünk Budapestre. Nem állt távol tőlem a váltás gondolata, hiszen a központi táborokba ekkor már rendszeresen jártam; a közeget és az edzőket egyaránt ismertem. Nagyon szerettem a rendszert, könnyen beilleszkedtem, a kiugróan jó eredmények ugyanakkor elkerültek” – emlékszik vissza Tollár.
Kadétként 2008-ban részt vett a daugavpilsi U16-os Európa-bajnokságon, amelyen a 12. helyen zárt a 46 kilogrammosok között, míg 2009-ben, ugyanebben a korcsoportban tizenhetedik lett (54 kg) a nagybecskereki kontinensviadalon.
Ifiként, serdülőként és diákként rengeteget fogyasztott a versenyekre, és a korosztályában Magyarországon mindent megnyert, amit meg lehetett. Csakhogy ez idővel visszaütött: „kipukkadt a lufi, amikor valóban sikeresnek kellett volna lennem”.
Dániel térde ugyanis nagyon megsérült elsőéves juniorként: a válogatott épp az osztrákokkal edzőtáborozott együtt, és szaltódobásból rosszul lelépve összecsuklott a lába…
„Többször megsérült a keresztszalagom, és emiatt kéthavonta szorultam kényszerpihenőre, végül el is szakadt, megoperáltak, így több mint egy évig nem birkózhattam. Sportolóként az idő tájt fejlődhettem volna a legtöbbet, ráadásul a történtek miatt elég versenyrutint sem szerezhettem, és ennek a mai napig érzem a hatását: kegyetlenül izgulok a megméretéseken, ezáltal maximum ötven százalékot tudok kiadni magamból.”
Noha az igazán nagy eredmények elkerülték, napjainkban is aktívan birkózik: a Budapesti Honvédban többek között Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor felkészülését egyaránt segíti, mi több a felnőttválogatottal rendszeresen jár az edzőtáborokba.
De miért teszi mindezt, tekintve, hogy legutóbb 2012-ben nyert országos bajnokságot az U23-asok között?
„Nem maradtam azért medálok nélkül: azóta egy ezüst- és két bronzérmet szereztem a felnőtt ob-kon. Megszoktam, hogy az életem része a birkózás. Nyilván elgondolkodtam már párszor azon, hogy fel kellene hagynom a sporttal, de nagyon hiányozna – addig ütöm a vasat, amíg az meleg. Plusz jól esik, hogy segíthetem a klasszisainkat, és ezáltal kicsit én is hozzájárulhatok a sikerességükhöz. Bármikor számíthatnak rám, és ezt ők is tudják. Nem elhanyagolható az sem, hogy a Magyar Honvédség (MH) katonasportolójaként nemzetközi viadalokon is szóhoz juthatok még, mint például a 2018-as katonai világbajnokságon, Moszkvában. A munkámat is nagyban segíti, hogy baráti kapcsolatot ápolok a válogatott birkózókkal, hiszen ily módon folyamatosan naprakész vagyok.”
Merthogy Tollár nem csupán sportolóként, munkavállalóként is szorosan kötődik a birkózáshoz: 2013-ban, az MBSZ akkori igazgatója, Gáspár Tamás állást ajánlott neki.
„Eleinte főként adminisztratív feladatokat bíztak rám az irodában, de Szekeres Istvánnak is segítettem csinálni a honlapot – utóbbi feladat sokkal jobban tetszett, így a közösségi média megjelenésével vállalkozó lettem, és csak ezzel foglalkoztam. A munka és a sport között eleinte nagyon feszített volt a tempó, de immár megtaláltam az aranyközéputat. Persze ezt nagyban a szövetségnek is köszönhetem. Nem vagyok helyhez kötve, szóval többek között a KIMBA-nak, a Puskás Akadémiának és az MH Sportszázadnak is kezelhetem a felületeit. Nagyon szeretem, amit csinálok; mondhatni, függővé váltam, és ennek hála lelkiismeretesen végzem a munkámat.”
Lévén, hogy a munkatársunkról van szó, nehezen várhattunk elfogulatlan választ arra a kérdésre, mit szól a KIMBA-hoz – ennek ellenére kíváncsiságból feltettük.
„Mi anno a Müller Ferdinánd teremben edzettünk, és igazi szentélyként tekintettünk rá; nagy helyünk volt, és motivált minket a tény, hogy igazi klasszisokkal dolgozhatunk együtt. Sosem felejtem el, amikor először foghattam kezet az öltözőben Majoros Pistivel, Deák-Bárdos Misivel vagy az akkor még huszonéves Lőrincz Tomival. A KIMBA-ban még a Müllernél is nagyobb lehetőség lakozik, hiszen egyértelműen világszínvonalat képvisel; már csak arra van szükség, hogy a csatlakozó gyerekek szívvel-lélekkel készüljenek. Ami pedig engem illet: továbbra is szeretném segíteni az ifjú sportolókat a naggyá válás útján – immár a laptop mögül.”
Írta: Krasznai Bence