Tíz felvonásból álló toborzókörutat indított a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai vezetősége. Bócsán és Egerben már járt a nevelőműhely nagykövete, egyben szakmai tanácsadója, a Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét szerző Hegedüs Csaba, valamint a KIMBA szakmai felelőse, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter.
„Bócsán több mint hatvanan voltak, Egerben pedig negyvenen – rengeteg szülő, gyerek és edző volt kíváncsi a bemutatóra, nagy érdeklődéssel figyelték a prezentációt (lentebb csatoltuk – a szerk.). Állíthatom, mindenki nagy érdeklődéssel követte az elhangzottakat, pozitív visszajelzéseket kaptunk” – számolt be tapasztalatairól Bacsa Péter.
A cél az, hogy a vidéki egyesületek is csatlakozzanak a KIMBA programjához, ennek érdekében úgy alakították ki a menetrendet, hogy közvetetten az ország negyvenhat birkózóegyüttesét érintsék az előadások.
„Olyanra is lesz példa, hogy egy-egy állomáson akár négy-hat-nyolc klubot is érintünk. Most elsősorban nem az edzőkhöz, hanem a szülőkhöz és a gyerekekhez szólunk – Hegedüs Csaba minden alkalommal jelen van, rajta kívül a szövetség sportigazgatója, Bácsi Péter, az akadémia sportszakmai operatív menedzsere, Németh Iván vagy én képviseljük a KIMBA-t.”
Bacsa arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkit szeretettel várnak a november 7-én és november 14-én esedékes szülői nyílt napon Csepelen, a nemzetközi szintű sportkomplexumban.
A toborzókörút október végéig tart.
ÁLLOMÁSOK
Október 5.: Bócsa
Október 6.: Eger
Október 12.: Cegléd, 17.00 óra
Október 13: Zalaegerszeg, 15.00
Október 13.: Szombathely, 18.30
Október 14.: Tatabánya, 17.00
Október 15.: Orosháza, 17.00
Október 16.: Miskolc, 17.00
Október 21.: Pécs, 17.30
Október 23.: Berekfürdő, 11.00
Írta: Krasznai Bence