Tizenkét sportolónk indul a szófiai U20-as vb-n

Hétfőn kezdődik Bulgária fővárosában, Szófiában az U20-as birkózó-világbajnokság, amelyen akadémiánk 12 növendéke is képviseli a magyar színeket. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) tehetségkutatója, Bácsi Péter a csapat vezetőjeként lesz ott a versenyen – vele beszélgettünk a várakozásokról.

A programot a szabadfogásúak nyitják, ebben a fogásnemben összesen két fiatalunk szerepel a vb-n.

„Mindhárom szakágban kevesebb létszámú csapat indul, mint az Európa-bajnokságon – elsősorban kontinensviadalon nyújtott teljesítmény határozza meg, hogy ki kap indulási lehetőséget. Szabadfogásban az Eb-n nem értünk el kiemelkedő eredményt, a világbajnokság esetükben mindig különösen nehéz. Minél harcosabb küzdelmet várok a srácoktól, s azt, hogy mérkőzéseket nyerjenek. Két fiú, a tavalyi kadetvébén harmadik Gombos Alex, valamint a korosztályos Eb-n bronzérmes Gellén Milán sérülés miatt sajnos kihagyja a bulgáriai versenyt” – magyarázza Bácsi Péter.

A lányoknak mindhárom éremből egy-egy színű jutott Rómában.

„Esetükben érmekben bízunk, különösen a rendkívül szuperül sikerült Európa-bajnokság után. A világbajnokság azonban egészen más kávéház: az ázsiai és az amerikai hölgyek felforgatják a mezőny erőviszonyát. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy az Eb-n érmet nyert lányok Szófiában is dobogóra állhatnak, és természetesen a többiekben is bízunk. Az Európa-bajnok Nyikos Veronika nagyon fiatal, kadetkorú még, de a hetvenhat kilóban bármi megtörténhet – az biztos, hogy Eb-győztesként dobogós helyezésre kell hajtania.”

Kötöttfogásban, a 67 kilogrammosok között Vitek Amadeusz indult az Európa-bajnokságon, miután Kovács Ádám sérülés miatt nem tudott kiállni ellene a válogatón. Amadeusz nem tud szerepelni a vb-n, ezért a válogatott edzők javaslata alapján Kovács Ádám és Takács Zsolt között dőlt el a címeres mez sorsa, amelyet utóbbi nyert meg.

„Kötöttfogásban egy, maximum két érmünk lehet – előbbi a reális, talán egy pontszerző hely mellett. A Rómában aranyérmes Tösmagi Attila sajnos jelenleg nincs topformában, az Eb óta többször betegséggel bajlódott. Persze bízunk abban, hogy képes dobogóra állni a világbajnokságon is.”

Bácsi Péter végül arról beszélt, hogy amennyiben a teljes csapat összesen három érmet nyerne, azzal elégedettek lehetnénk.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, SZÓFIA

Sportolóink programja

Szabadfogás
Hétfő-kedd. 70 kg: Nagy Marcell

Kedd-szerda. 74 kg: Nemes Bálint

Női birkózás
Szerda-csütörtök. 55 kg: Szenttamási Róza, 59 kg: Borsos Viktória, 76 kg: Nyikos Veronika

Csütörtök-péntek. 53 kg: Matyi Vivien, 62 kg: Soliman Yasmine, 65 kg: Elekes Enikő, 72 kg: Virág Zsófia

Kötöttfogás

Péntek-szombat. 63 kg: Mányik Dávid

Szombat-vasárnap. 67 kg: Takács Zsolt, 72 kg: Tösmagi Attila

Írta: K. B.
Fotó: UWW