Tizenkét fiatalunk szerepel az U17-es világbajnokságon

Hétfőn kezdődik Rómában az U17-es birkózó-világbajnokság, amelyen a 17 fős magyar válogatottban 12 sportoló hazánk mellett a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA) is képviseli.

Meglehetősen forgalmas a nyár a római PalaPellicone Arénában, hiszen a Matteo Pellicone-emlékverseny és az U20-as Európa-bajnokság után ugyanez a létesítmény ad otthont az U17-es korcsoport világbajnokságának – mindezt egy hónap leforgása alatt.

A hétfőn kezdődő programot a kötöttfogásúak nyitják, ebben a fogásnemben öt fiatalunk bizonyíthat. A nyitó napon bemutatkozik a Bukarestben Európa-bajnoki bronzérmes Fige Levente (48 kg) is.

Az Eb-hez képest a legélesebb váltás Gyuricza Marcell esetében történik, hiszen a sportoló Romániában még a szabadfogású 110 kilogrammosok között versenyzett, ehhez képest most a kötöttfogású 92 kilósok mezőnyében méreti meg magát. Rajta kívül kedden szerepel továbbá a kontinensbajnokságon második László Mózes (45 kg) és az ötödik Tótok Péter (51 kg) is.

Négy leány birkózónk utazik Olaszországba, ahol szerdán lép szőnyegre az Eb-második Terék Gerda (57 kg), míg csütörtökön az Európa-bajnok László Nikoletté (46 kg) lehet a főszerep.

A világbajnokságot a szabadfogásúak zárják, így a bukaresti kontinensviadal egyik magyar ezüstérmesének, Zsivnovszky Péternek (80 kg) a hét végén szurkolhatunk.

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, RÓMA

A magyarok és a verseny programja

Kötöttfogás
Hétfő–kedd. 48 kg: Fige Levente, 80 kg: Kovács Olivér.
Kedd-szerda. 45 kg: László Mózes, 51 kg: Tótok Péter, 92 kg: Gyuricza Marcell.

Női birkózás
Szerda-csütörtök. 49 kg: Fáth Laura, 57 kg: Terék Gerda.
Csütörtök-péntek. 46 kg: László Nikolett. 53 kg: Mikle Hédi.

Szabadfogás
Péntek-szombat. 65 kg:
Biblia Róbert, 80 kg: Zsivnovszky Péter.
Szombat-vasárnap. 60 kg: Varga Márton.

Írta: K. B.
Fotó: UWW