Szőke Alex lelkének kellett az U23-as vb-győzelem

U23-as világbajnoki címmel feledtette magával a rosszul sikerült belgrádi felnőtt-vb-t az olimpiai ötödik, világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózónk, a 97 kilogrammos Szőke Alex, aki Pontevedrában öt győztes mérkőzést követően állt fel a dobogó legfelső fokára. A történtekről beszélgettünk vele.

Nehéz időszak előzte meg az U23-as világbajnokságot. Letisztult fejjel vágtál neki a versenynek?
– Rosszul indult az év, megműtötték a vállamat, fel kellett zárkóznom a többiekhez. Ezen felül is voltak egészségügyi problémáim, sokszor betegeskedtem, ráadásul magánéleti gondokkal egyaránt meg kellett küzdenem. A belgrádi vébén mindez nyomasztott, fejben nem voltam ott úgy, ahogyan kellett volna. Emiatt estem ki a második meccsem után. A Szerbiában történteket, és az azt megelőző eseményeket meg kellett emésztenem, úgy érzem, ez sikerült.

Hogyan vágtál neki a pontevedrai U23-as világbajnokságnak?
– Reálisan nézve aranyesélyesként indultam a versenyen, és hál’ Istennek nem hibáztam. Azt hiszem, pályafutásom során egyszer sem kaptam még annyira jó sorsolást, mint most, az első nap kiemelkedő formában voltam, szerdán viszont annyira nem, kis izomláz és apró fájdalmak gyötörtek.

A fináléban jól ismert vetélytárssal néztél farkasszemet.
– Világversenyen most birkóztunk harmadik alkalommal az osztrák Markus Raggingerrel, először a 2016-os U17-es világbajnokság döntőjében, majd tavaly, a budapesti európai olimpiai kvalifikációs versenyen győztem le. Szerencsére ezúttal sem fordult a kocka, hoztam a kötelező akciót, és úgy sikerült nyernem, hogy a bírók vitatható módon intettek meg negatív birkózásért, és ezzel együtt adtak egy pontot az osztráknak. 

Eddig ismeretlen brazillal, Igor Álves de Queirozzal birkóztál az elődöntőben.
– Felszívta magát ellenem, az egyszer biztos, kellemetlen stílusa volt, de ettől függetlenül három nullra nyertem. Érdekes, mert másnap, a vigaszágon simán verte az az indiai, akit technikai tussal győztem le. Mindent összevetve azért a döntő volt a legnehezebb összecsapásom.

Immár mondhatjuk, hogy teljesen letisztultak a gondolataid?
– Igen. Kellett a lelkemnek ez a siker, ugyanúgy örülök neki, mint a tavaly megszerzett felnőttvilágbajnoki ezüstéremnek. Azért jobb így, vb-győztesként lezárni az évet… Most aktív pihenőidőszak következik, már nagyon várom, aztán november huszonegyedikén megkezdjük az alapozást. Jövőre olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeznek, mindent megteszek azért, hogy ott a lehető legjobb eredményt érjem el.

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PONTEVEDRA

Szőke Alex mérkőzései
Selejtező
: Szőke Alex–Nicholas Boykin (amerikai) 9–0
Nyolcaddöntő: Szőke Alex–Luka Katics (szerb) 9–0
Negyeddöntő: Szőke Alex–Nitesh Nitesh (indiai) 8–0
Elődöntő: Szőke Alex–Igor Alves de Queiroz (brazil) 3–0
Döntő: Szőke Alex–Markus Ragginger (osztrák) 3–2

A kötöttfogású 97 kilogramm végeredménye
1. SZŐKE ALEX (MAGYARORSZÁG)
2. Markus Ragginger (Ausztria)
3. Nitesh Nitesh (India) és Ali Ramezanali Abedidarzi (Irán)