A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ösztöndíjasa, a tokiói olimpián ötödik Szőke Alex mindössze 21 évesen jutott az Oslóban zajló felnőtt-világbajnokság döntőjébe, s végül ezüstérmet nyert.
Alex nem akármilyen összecsapásokat követően menetelt egészen a fináléig: a nyolcaddöntőben a katonai világbajnokságon bronzérmes ukrán Jevgenij Szaveta felett aratott magabiztos, 6–1-es diadalt, majd a junior-vb-ezüstérmes német Patrik Oehlernek sem kegyelmezett, 4–1-re nyert. A fináléba jutásért a Pánamerikai bajnok amerikai, G’Angelo Hancock állt vele szemben, és 4–1-es hátrányból felállva, kitolással, valamint pörgetéssel 4–4-re módosította az eredményt – mivel ő csinálta az utolsó akciót, bejutott a szombat esti aranycsatába, amelyben a tokiói játékok bronzérmesével, az iráni Mohammadhadi Abdollah Szaravival küzdött meg a világbajnoki címért.
A Nemzeti Sport tudósítása: Másfél percnyi tusakodást követően Szőkét küldték le először parterbe (0–1), és Szaravi sajnos meg is tudta csinálni a pörgetést kettőért (0–3). Ez még akár a taktika része is lehetett (mármint, hogy a magyar menjen le először – a sikeres pörgetés semmiképpen…), hiszen sejthető volt, a második menetben Szőke visszakapja majd a lehetőséget lentről, s ha ő is sikeres akciót hajt végre, máris ő állt volna jobban.
Egy ponton úgy tűnt, ez a forgatókönyv borul, mert a szőnyegbíró által szóban már figyelmeztetett iráni a második három percben egy összekapaszkodás során le tudta fogni Szőke karját, s ha mögé mennie nem is sikerült, egy pontért kitessékelte a szőnyegről a magyart, ám Módos Péter szövetségi kapitány sikeres challenge-e nyomán visszavették Szaravitól a plusz egy pontot.
Így maradt a 3–0, és nem sokkal ezután valóban le is küldték az ellenfelet, ám az iráni szépen kivédekezte Szőke kísérleteit, a maradék időt pedig lepörgette, az ESMTK kiválósága így élete első felnőtt-világbajnokságán ezüstérmet szerzett. S noha a lefújást követően érthetően csalódott volt, maradjunk annyiban, ilyen kezdést nagyon sokan elfogadnának, főleg két hónappal a debütáló olimpiai ötödik helyezést követően…
Akadémiánk másik ösztöndíjasa, az U23-as Európa-bajnok Váncza István az első körben 4–1-re kikapott az Eb-2. orosz Nazir Abdullajevtől, s mivel legyőzője a döntőbe jutott, vasárnap a vigaszágon folytathatja küzdelmeket.
Fotó: UWW