Szőke Alex döntős az U23-as vb-n!

Olimpiai ötödik, világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózónk, Szőke Alex a 97 kilogrammosok között döntőbe jutott a Pontevedrában zajló U23-as világbajnokságon, amelyen Kecskéméti Krisztián (63 kg), Váncza István (67 kg), Tösmagi Attila (77 kg) és Dömök Péter (82 kg) kiesett.

A vállsárüléséből tavasszal felépülő Szőke Alexnek nem úgy sikerült a Belgrádban szeptemberben rendezett felnőtt-világbajnokság, ahogyan azt szerette volna, hiszen kiesett. Pontevedrában viszont immár biztosan érmes! A selejtezőben a pánamerikai bajnokságon bronzérmes amerikai Nicholas Boykint győzte le technikai tussal (9–0), és a nyolcaddöntőben a szerb Luka Bojkicsot is ugyanilyen arányú sikerrel utasította maga mögé. A negyeddöntőben az indiai Nitesh Nitesh sem tudott pontot csinálni kiválóságunkon (8–0), így aztán az aranycsatárét jöhetett a brazil Igor Álves de Queiroz, aki noha jól állta a sarat, nem tudott mit kezdeni Alexszel – sportolónk 3–0-ra diadalmaskodott, ezzel bejutott a szerda esti döntőbe, amelyben jól ismert vetélytárssal, az osztrák Markus Raggingerrel küzd meg a világbajnoki címért.

Hajrá, Alex, szorítunk érted!

Felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Váncza István a moldovai Alexei Hahlovschin még túljutott (8–0), ám a folytatásban az U23-as Európa-bajnok Djego Csikvadze 3–1-re jobbnak bizonyult nála, s Váncza búcsúzott a versenytől, mivel a rivális ezután iráni versenyzővel szemben alulmaradt.

Hasonlóan járt felnőtt-világbajnoki ötödik helyezettünk, Kecskeméti Krisztián (63 kg) is, igaz, ő már az első meccsén vereséget szenvedett, mégpedig a japán Ikeda Riutótól kapott ki. A junior Eb-győztes Tösmagi Attila a venezuelai Daniel David Bello Vegával szemben 9–0-s sikert ért el, az ukrán Dmitro Vaszeckij ellen elveszített nyolcaddöntőt követően azonban kiesett.

Dömök Péter sem folytathatja, ellene a finn Jonni Sarkkienen nyert 3–1-re.

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PONTEVEDRA

Kötöttfogás

Sportolóink eredményei

Selejtező
77 kg: Tösmagi Attila–Daniel David Bello Vega (venezuelai) 9–0
82 kg: Jonni Sarkkinen (finn)–Dömök Péter 3–1
97 kg: Szőke Alex–Nicholas Boykin (amerikai) 9–0

Nyolcaddöntő
63 kg: Ikeda Riuto (japán)–Kecskeméti Krisztián 4–2
67 kg: Váncza István–Alexei Hahlovschi (moldovai) 8–0
77 kg: Dmitro Vaszeckij (ukrán)–Tösmagi Attila 9–0
97 kg: Szőke Alex–Luka Katics (szerb) 9–0

Negyeddöntő
67 kg: Diego Cshikvadze (grúz)–Váncza István 3–1
97 kg: Szőke Alex–Nitesh Nitesh (indiai) 8–0

Elődöntő
97 kg: Szőke Alex–Igor Álves de Queiroz (brazil) 3–0

Írta: K. B.
Fotó: UWW, archív