Szerkezetkész a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csepeli sportcsarnoka

Budapest, 2018. december 2. – A mai napon Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (EMMI) és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója részvételével hagyományos bokrétaavató ünnepet tartottak a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia most épülő csepeli sportcsarnokánál. Az ünnepélyes eseményre abból az alkalomból került sor, hogy a háromszintes, közel 4000 négyzetméteres sportkomplexum elérte szerkezetkész állapotát. Az építkezés idén áprilisban indult, a kivitelezés jelenleg 35%-os készültségű és időarányosan halad. A sportcsarnokot várhatóan 2019 őszétől, a mellette később megépülő birkózó szakkollégiumot pedig 2020 végétől vehetik birtokba a tehetséges magyar birkózópalánták. A nagyszabású sportberuházást Magyarország Kormánya 4,5 milliárd forinttal támogatja.

2018-ban új időszámítás kezdődött a hazai birkózás történetében: Magyarország Kormányának támogatásával elindult a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia építése Csepelen, mely egy többemeletes multifunkciós sportcsarnokból és a hozzá kapcsolódó birkózó szakkollégiumból áll.

A beruházás célja Magyarország tehetséges birkózó fiataljainak, a jövő bajnokainak nevelése egy új, minden igényt kielégítő modern létesítményben. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia küldetése, hogy a multifunkciós sportcsarnok és a kapcsolódó szakkollégium bázisán a sportág hazai és nemzetközi szinten is elismert képzési, továbbképzési központjává váljon.

A sportcsarnok nemcsak a birkózás, hanem más sportágak számára is otthont ad, ezen kívül kulturális és közösségi események helyszínéül is szolgálhat a jövőben. Akár 1000 fős rendezvényeket is képes lesz befogadni, így a lakosság nagy örömére konferenciák, komoly- és könnyűzenei hangversenyek helyszíne is lehet.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia komplexuma két szakaszban épül meg.

A kivitelezés egy három szinten összesen közel 4000 négyzetméteres multifunkciós sportcsarnokkal indult. A földszinten egy 3 szőnyeges edzőterem épül, öltözőkkel, szaunával, erőfejlesztő gépekkel, pihenőhelyiségekkel. Az emeleti szinten multifunkciós küzdőtér létesül 500 fős lelátóval. A küzdőtéren nemzetközi birkózóversenyekre alkalmas 3 versenyszőnyeg vagy felkészüléshez használható 6 szőnyeg elhelyezésére lesz lehetőség. A galériaszint több funkciót is befogad: akadémiai iroda, szekcionálható előadóterem, oktató-, konferencia-, rendezvénytér, klubterem, Kis-Dunára néző vendéglátó terasz létesül itt.

Ezt követi majd egy bentlakásos birkózó szakkollégium és képzési központ felépítése. Az Akadémia szakkollégiuma 14-23 éves kor között, több korosztályban kollégiumi elhelyezést biztosít majd 120 ifjú birkózó számára. A fiatal sportolók felkarolása és tehetséggondozása mellett nevelésük, tanulásuk, mentális fejlesztésük és egészséges táplálkozásuk is kiemelt figyelmet kap majd.

A sportcsarnok kivitelezése 2018 áprilisában kezdődött, az épület készültségi szintje jelenleg 35%-os, az előrehaladás időarányos. Az épület szerkezetkész, jelenleg már a tetőszigetelési munkák folynak, karácsonyig – a belső munkák folyamatos téli végezhetősége érdekében – a homlokzati panelezés is elkészül. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia új csepeli sportcsarnokát várhatóan már 2019 őszétől, a szakkollégiumot pedig 2020 végétől vehetik birtokba a tehetséges birkózópalánták.

A beruházás csepeli helyszínén 2018. december 2-án Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára elmondta: „A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia az egyik legszebb példája annak, hogy milyen hatalmas utat jártunk és járunk be a magyar sportlétesítmények fejlesztése terén. Az újabb és újabb beruházásokkal a jövőt építjük, a következő generációknak teremtjük meg a lehető legjobb sportolási lehetőségeket. Biztosak lehetünk benne, hogy ez a befektetés, amelynek nemcsak a megtérülése garantált, de olyan semmihez nem hasonlítható hasznot hoz Magyarországnak, amely nem elsősorban pénzben vagy aranyérmekben mérhető, sokkal inkább életminőségben, egészséges szemléletben és értékrendben, amely tízezrek és százezrek sorsának szab pozitív irányt.”

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója kiemelte: „Magyarország a bátorság, a küzdeni tudás és az akaraterő hazája. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián is olyan fiatalokat fogunk nevelni, akik tisztességesen, ugyanakkor elszántan és eredményesen harcolnak majd a sportsikerekért mind a hazai, mind a nemzetközi porondon – saját maguk és Magyarország dicsőségére. Büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre is, a megszerzett érmekre és trófeákra, és büszkék lehetünk a 2018-as budapesti Birkózó Világbajnokság nemzetközi sikerére, mert ezzel is bebizonyítottuk, hogy Magyarországnak és a magyar birkózósportnak egyértelműen a világ legjobbjai között van a helye!”

A szerkezetkész épületet és a rajta elhelyezett bokrétát a helyszínen megáldotta Kertész Péter, a Csepeli Főplébánia plébánosa, pápai káplán.

A rendezvényen ünnepélyes keretek között sor került a 2018-as budapesti Birkózó Világbajnokság magyar sportsikereit megörökítő festménysorozat első alkotásának leleplezésére is, melyen részt vett az alkotó, Adorján Attila festőművész, valamint Bácsi Péter kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a 2018-as budapesti Birkózó Világbajnokság magyar hőse, aranyérmese.

Az esemény vendégei ezt követően – két tehetséges fiatal birkózónövendék által bemutatott – közös adventi gyertyagyújtáson vettek részt.