Január 25-től február 4-ig zajlott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapprogramjába jelentkezett sportolók szakmai felmérősorozata: mintegy 140 versenyző tette próbára magát, akik közül csupán hetven-hetvenöten nyernek felvételt.
A szakmai stáb beosztotta, hogy a megjelölt szűk két hétben melyik egyesületeknek, mikor kell szerepelniük a budapesti Körcsarnokban. A közel háromórás teszten a pszichológiai, a technikai és a fizikai állapotfelmérés mellett az úgynevezett Inbody-felmérésre egyaránt sor került, amely a sportolók testösszetételét analizálja. A kötött- és a szabadfogású technikai felmérés minimálisan eltért egymástól. Előbbi fogásnem birkózóinak csípődobást, válldobást, hátraesést, derékra támadást, felfordítást és hátsó-alsó emelést kellett bemutatniuk, míg a szabadfogásúaknak csípődobást, válldobást, hátraesést, malom dobást, egy- és pároslábra támadást, felfordítást, valamint orsót.
A KIMBA sportszakmai operatív menedzsere, Németh Iván kifejtette, minden várakozást felülmúlt a résztvevők száma:
„Jól sikerült napokat zártunk, közel száznegyven fiatalt mértünk fel – mintegy húsz birkózó igazoltan hagyta ki a tesztet. Akadtak olyanok is, akik korábban, a teljes akadémia programba (TAP) jelentkezőkkel együtt abszolválták a feladatokat. Az alapprogramban a budapesti és a fővároshoz közeli egyesületek érdekeltek. Az eredményeken jól látszik, hogy a vidéki versenyzőknél technikailag felkészültebbek a budapestiek, erőnlétben viszont nagyjából egy szinten vannak. De azért is vagyunk, hogy hamarosan kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. Nagyon nehéz lesz dönteni, elvégre a felmért birkózók nagyjából ötven százalékát vehetjük csak fel; a döntést jövő szerdán hozzuk meg.”
Az alapprogramosoknak vállalniuk kell heti két edzést (Csepelen vagy a Körcsarnokban, egyelőre csak a kötöttfogásúak dönthetnek arról, hol, de ez változhat), emellett kötelezően részt kell venniük havonta egy edzőtáborban. Áprilisban és májusban egyaránt Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián kezdenek háromnapos összetartással.
Írta: K. B.