Szenttmási ötödik, Elekes bronzmeccses Somorján

Szenttamási Róza (55 kg) az ötödik helyen zárt a Somorján zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, amelyen kiderült, hogy Elekes Enikő (65 kg) pénteken a harmadik helyért léphet szőnyegre.

Nem kevés segítsége volt sportolóinknak a csütörtöki versenynapon, hiszen növendékeink a helyszínre utaztak busszal, hogy a helyszínen buzdítsák őket, s bizony, szépen skandálták is a nevüket a meccseik közben!

Szükség is volt rájuk, hiszen az Eb-ötödik, U23-as Eb-harmadik Szenttamási Róza (55 kg) csütörtök este a moldovaiak olimpikonjával, a vb-harmadik, Eb-második Mariana Dragutannal találkozott bronzmérkőzésen az X-Bionic Sportközpontban.

A két sportoló találkozott már egymással, a tavalyi Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen Budapesten, akkor Szenttamási nyert, tussal. És most is remekül kezdett, mögékerüléssel 2:0-s vezetést szerzett. Úgy tűnt, kézben tartja az eseményeket, ám az első menet végén húzásba ragadt bele (2:2), tizenöt másodperc volt hátra, néhány pillanatig a hátán ragadt, a vezetőbíró le akarta ütni a tust, amikor Szenttamási hatalmas hidalást mutatott be, s ezt tartotta addig, amíg lepörgött az óra – maradjunk annyiban, jókor jött a dudaszó…

A moldovaiak challenge-et kértek, elveszítették, ezzel az előny újra itt (3:2). Szenttamási kitolta Dragutant (4:2), majd visszakapta (4:3). Jobban mozgott sportolónk, egészen négy és fél percig, amikor láthatóan nagyon elfáradt. Feltehetően ennek lett az eredménye, hogy bebillentették (4:5). Szenttamási mindent megtett, hajszálra volt attól, hogy mögé kerüléssel fordítson, ám Dragutan újabb húzással beállította a 7:4-es végeredményt. Szenttamási Rózának tehát be kellett érnie az ötödik helyezéssel.

Csötörtökön megkezdte Eb-szereplését junior-világ- és Európa-bajnokunk, Elekes Enikő (65 kg), aki az U23-as világ- és Európa-bajnoki bronzérmes fehérorosz Kriszcina Szazikina ellen lépett szőnyegre a selejtetőben. Gyönyörű levitelekkel és egy fantasztikus ütemű mögé kerüléssel 8:2-re diadalmaskodott. 

A negyeddöntőben igazi klasszis következett, a 68 és 65 kiló között ingázó, ezúttal utóbbiban szereplő világ- és kétszeres Európa-bajnok moldovai Irina Ringaci személyében. Elekes remekül, aktívan nyitotta a találkozót, és szép mozdulattal két pontért a hátára tette Ringacit, kis híján betusolta – csakhogy az ezt követő kavarodásban a moldovai felfűzte a növendékünk karját, és ügyesen a hátára fordította, amiből tus lett.

„Hogy hogyan szorultam be, nem tudom! De ne hagyjuk ki a képletből, hogy világ- és Európa-bajnokkal birkóztam! Kicsit én is megijedtem akkor, amikor tushelyzetbe tudtam borítani. Hogy utána, mi történt, esküszöm, fogalmam sincs. Sajnos történik ilyen, nem rossz birkózótól kaptam ki, aki alapvetően nagyon flegmán, erőből állt hozzám, emiatt is tudtam meglepni. Ez volt elsősorban a célom, hogy nyomot hagyjak, nyertem egy meccset, szóval sikerült. Nem mondom azt, hogy elégedett vagyok, de nincs okom búslakodni, pozitívan látom a helyzetet” – fogalmazott Elekes Enikő.

Délután kiderült, hogy Ringaci az elődöntőben megverte az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Eb-győztes ukrán Irina Koljadenkót, Enikő így ellene léphet szőnyegre pénteken a bronzmérkőzésen.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOMORJA
Csütörtök

Selejtező
65 kg: Elekes Enikő–Kriszcina Szazikina (független egyéni induló, fehérorosz) 8–2

Negyeddöntő
65 kg: Irina Ringaci (moldovai)–Elekes Enikő tus ‘2–2-nél

Bronzmérkőzés
55 kg: Mariana Dragutan (moldovai)–Szenttamási Róza 7–4

Írta: K. B.
Fotó: R. T.