A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, akadémiánk alapítója, Németh Szilárd nagy reményeket fűz a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiához (KIMBA), amely kinevelheti a Lőrincz testvérek utódait is, erről is beszélt Tusványoson – írja az NSO.
Az egyre jobb birkózóeredményekről beszélgetett Németh Szilárddal, a Magyar Birkózók Szövetsége elnökével és Bálint Zoltánnal, a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetőjével Csinta Samu erdélyi újságíró, a Nemzeti Sport publicistája Tusnádfürdőn, a helyi szabadegyetem és fesztivál, a 32. Tusványos Buzánszky Jenő Sportteraszán, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában.
A közelmúlt remek eredményeinek számba vétele mellett Németh Szilárd arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a sportág hatalmas egyéniségei vonultak vissza, mások mellett a Lőrincz testvérek, az olimpiai bajnok, világbajnok, négyszeres Európa-bajnok Tamás, az olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Viktor vagy a világbajnok Kiss Balázs. Mint a szövetség elnöke elmondta: az ő utánpótlásukat is hivatott biztosítani a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia.
„Nagy megtiszteltetés és nagy feladat nekünk, hogy a Magyar Birkózók Szövetsége Magyarkanizsának szavazott bizalmat a határon túli magyar akadémia megalapítására” – fogalmazott Bálint Zoltán, aki elmondta azt is, hogy már a jugoszláv időkben is neves birkózók képviselték a magyarságot, és most is Szerbia birkózó érmeinek 25–30 százalékát a magyar nemzetiségű birkózók szerzik. Ugyanakkor az akadémián is vegyes a nemzetiségi összetétel, a fiatalok 30–40 százaléka szerb nemzetiségű birkózó – igaz, nekik is meg kell tanulniuk beszélni magyarul.
Felvetődött az a kérdés is: mikor lesz Erdélyben is magyar birkózóakadémia? „Erősen dolgozunk rajta, de most a gazdasági helyzet jóval nehezebb, mint pár éve, amikor a Vajdasági Birkózó Akadémiát alapítottuk, most forráshiány nehezíti a folyamatot” – világított rá a problémákra Németh Szilárd. – De a tervek már készülnek, a Sóvidéken szeretnénk létrehozni az akadémiát.”
Írta: NSO
Fotó: Nemzeti Sport