Száznegyven középiskolás látogatott a KIMBA-ba

A csepeli Apáczai Csere János Középiskola száznegyven 11-12. osztályos hallgatója látogatott péntek délelőtt a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára.

Nevelőműhelyünk rendkívül fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatot ápoljon a csepeli iskolákkal, s ezt akadémiánk kurátora, Süle László, valamint olimpiai bajnok szakmai igazgatónk, Lőrincz Tamás is elmondta, ők fogadták a fiatalokat és a velük érkező öt pedagógust.

A tanulók ezt követően három csoportra oszlottak, voltak, akik az 1920-as trianoni békeszerződéssel kapcsolatos eseményeket felidéző kiállítást tekintették meg az előcsarnokunkban, majd kipróbálták a szabadidőparkunkat. Voltak olyanok, akik edzőinkkel, Ligeti Richárddal és Szabó Martinnal játékos feladatokat végeztek az alsó szinten található edzőtermünkben, és olyanok is akadtak, akik kommunikációs marketingasszisztensünkkel, Bocsi Katalinnal járták körbe az akadémia teljes területét.

Hétfőn ugyanez a program folytatódik, ám akkor az Apáczai-suli tizedikes hallgatói érkeznek hozzánk. Már nagyon várjuk őket!

Írta: K. B.
Fotó: F. L.