Szabó 9., Szabados 10. az Eb-n

Szabó Nikolett (59 kg) a kilencedik, Szabados Noémi (68 kg) a tizedik helyen zárt a Zágrábban zajló birkózó Európba-bajnokságon.

Szabados Noéminek és Szabó Nikolettnek sem sikerült a négy közé jutnia a Zagreb Arenában szerdán, előbbi a bolgár Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Juliana Janevától, utóbbi az U23-as világbajnoki harmadik török Eda Tekintől kapott ki a negyeddöntőben. Mindkét magyar lánytól láthattunk biztató megmozdulásokat, Szabados a második menetben több ígéretes akciót is indított, Szabó az utolsó másodpercekben közel állt ahhoz, hogy fordítson. Utóbbinak ezzel véget ért a verseny.

Szabados viszont lényegében a dobogóért léphetett szőnyegre csütörtökön, hiszen Janeva úgy jutott fináléba, hogy sérülés miatt visszalépett elődöntős ellenfele, a cseh Adéla Hanzlícková. Ennek tükrében a harmadik helyért ösztöndíjasunk, valamint az U23-as világ- és Európa-bajnok török Nesrin Bas küzdhetett meg egymással a vigaszágon. Az U23-as világ- és Európa-bajnok rivális kézben tartotta a mérkőzést, két passzivitási ponttal, valamint egy mögé kerüléssel 4–0-s sikert ért el, ezzel Noémi kiesett.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Sportolóink eredményei

Női birkózás
59 kg. Negyeddöntő: Tekin (török)–Szabó Nikolett 3:1
68 kg. Negyeddöntő: Janeva (bulgár)–Szabados Noémi 13:2. Vigaszág: Bas (török)–Szabados 4:1

Írta: K. B.
Fotó: R. T.