Ritter Sophie a Nemzeti Sport hasábjain

Kedden, a Nemzeti Sport Junior mellékletében akadémiánk serdülő Európa-bajnokáról, Ritter Sophie-ról jelent meg írás. Úgy fogalmaznak: a 14 éves birkózó rohamléptekben veszi az akadályokat mind a hazai, mind a nemzetközi porondon – sikereiben edzőként az egykori kiváló versenyző szülők, Ritter Árpád és Ritter Diletta is oroszlánrészt vállalnak.

Tavaly május óta nem szenvedett vereséget Ritter Sophie a serdülőkorú birkózók között. A Csepel TC-KIMBA 14 éves reménységének kivételes képességeit jól jelzi, hogy a nyári, zágrábi U15-ös Európa-bajnokságon jóformán átgázolt a mezőnyön az 54 kilósok versenyében: mind az öt meccsét technikai tussal nyerte, és összesen egy pontot értek el rajta az ellenfelei. Az erődemonstráció után megérdemelten állhatott fel a dobogó tetejére azt követően, hogy tavaly – két évvel fiatalabbként – meglepetésre bronzérmet szerzett az 50 kilósok súlycsoportjában. A hazai birkózósportban persze korántsem hangzik ismeretlenül a Ritter név, hiszen Sophie édesapja, Ritter Árpád kétszeres szabadfogású Európa-bajnokként és világbajnoki ezüstérmesként fejezte be sportolói karrierjét, jelenleg pedig a női válogatott szövetségi kapitánya. Sophie olasz származású édesanyja, Ritter Diletta vb-ezüst- és Eb-bronzéremmel büszkélkedhet versenyzőként; most az U20-as női válogatott vezetőedzője. Vagyis Sophie-t a sors a birkózószőnyegre teremtette. De vajon tényleg egyenes út vezetett a sikerekig?

„Annak idején nem is birkózással kezdtem, hanem ritmikus gimnasztikával. Aztán a szüleim egyre többet levittek a birkózóterembe, ráadásul közben húgom is elkezdte ezt a sportágat, így nyolcévesen én is ott ragadtam. Szerencsére viszonylag gyorsan jöttek az első sikerek, ami hamar megerősített a végső választásban – kezdte az Utánpótlássportnak Ritter Sophie, aki legutóbbi elsőségét bő egy hete a mogyoródi serdülő országos bajnokságon ünnepelhette. – A kezdetektől fogva a szüleim az edzőim, míg rajtuk kívül Kruj Tamást szeretném emelni, mert ő is sokat foglalkozott velem. De mostanra teljes mértékben családi keretek között készülök, apa és anya készíti az edzéstervet, amely alapján zajlanak a tréningek.”

Sophie szeptemberben – alapprogramosként – csatlakozott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csapatához.

„Általában a klubomban készülök Csepelen, eközben heti kétszer járok a KIMBA-ba is, ahol elsősorban a lenti technikákat gyakoroljuk. A szüleim segítségével gyakran külföldi edzőtáborokban is ott lehetek: tavasszal például Amerikában jártam, Európában pedig többek között Észtországban, Lengyelországban, Németországban és Olaszországban is eltölthettem egy-egy rövid időszakot. Mindez összességében nagyon hasznos, mivel itthon sajnos kevés az edzőpartner. Így viszont többfajta stílusú versenyzővel is találkozhatok, és mindenhol tanulok új dolgokat.”

Apai szemmel: „Egyszerre kifejezetten erős és gyors, miközben jól pörget lentről, remekül támad lábra, pedig ez utóbbi nem igazán jellemző a hazai versenyzőkre – mondja Ritter Árpád. – Sokat dolgozik, nagyon elhivatott, élvezi a birkózást, és azt hiszem, ebben a korban ez a legfontosabb.”