A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei meglehetősen izgalmas és tanulságos napon vannak túl: a Hungexpón jártak, ahol részt vettek az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon.
Nem akármilyen kísérete volt a gyerekeknek: velük tartott többek között akadémiánk alapítója, a Magyar Birkózószövetség elnöke, Németh Szilárd, a KIMBA szakmai főtanácsadója, Hegedüs Csaba, a szakmai tanácsadónk, Bacsa Ferenc, a kötöttfogású mesterek, Szabó Martin és Cifferszky Ákos, a lányok edzője, Sleisz Gabriella, valamint a sportszakmai asszisztensek, Matthews Evelin és Turcsányi Tímea.
„Nemcsak olyan akadémiát tartunk fenn, amelyben komoly szakmai munka folyik egész nap, hanem olyat, amelyben a személyiségfejlesztést is előtérbe helyezzük. Ennek érdekében rendszeresen járunk társadalmi, művészeti eseményekre, amelyek meggyőződésünk, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy gondolkodó, értelmes, hazáját szerető embereket neveljünk a tanítványainkból. A vadászati világkiállítás fantasztikus volt, sokat meséltem a sportolóknak, hiszen régóta jómagam is vadászom és a természetben élek. Azt vettem észre, hogy csillogó szemekkel figyelnek, igazán jól éreztük magunkat. Különleges lelki és szellemi adalékkal gazdagodtunk” – számolt be az élményeiről Hegedüs Csaba.
A közelmúltban nem ez volt az egyetlen kulturális esemény, amelyen részt vettek a sportolóink: nemrégiben a Millenárison megtekintették a Világraszóló Bajnokaink elnevezésű interaktív kiállítást – többek között akadémiánk névadójának, Kozma Istvánnak a relikviáit is bemutatták.
Ezúton is köszönjük Kovács Tamás államtitkár úr segítségét, továbbá a szervezőknek is szeretnénk a hálánkat kifejezni azért, mert támogatták a részvételünket.
A fiataloknak és a szakembereknek láthatóan tetszett a gyönyörű kiállítás, erről az ott készült fotók is tanúskodnak:
Írta: K. B.
Fotók: K. A.