Rengeteg fontos megálló vár még rám – Nyikos Veronika

Növendékünk, Nyikos Veronika két hét távlatából is nehezen hiszi el, hogy kadetként U20-as Európa-bajnoki címet ünneplt a 76 kilogrammosok között. Igyekszik mihamarabb elkönyvelni, s a helyén kezelni a sikert. 

Nyikos Veronika (Dunaújvárosi KSE-KIMBA) két hét távlatából is nehezen hiszi el, hogy kadetként U20-as Európa-bajnoki címet ünneplt a 76 kilogrammosok között. Igyekszik mihamarabb elkönyvelni, s a helyén kezelni a sikert. 

– Kipihented magad?
– Még nem teljesen. Az Eb után rögtön Horvátországba utaztunk nyaralni, jó kikapcsolódás volt. Most itthon vagyok, és őszintén, még nem várom annyira, hogy jövő hétfőn megkezdjük az U20-as világbajnokságra való felkészülést a felnőttekkel.

– A magyar birkózás történetében a nők között eddig még biztosan nem volt példa arra, hogy valaki U17-esként junior Európa-bajnokságot nyerjen. A szövetség szakmai igazgatója, Bácsi Péter emlékei szerint a férfiak mezőnyében sem.
– A verseny előtt anyukám azt mondta, úgy érzi, aranyérmet szerzek, mert rengeteget dolgoztam érte. Erre csak annyit reagáltam, »Ne csalódjatok bennem, ha még a pontszerző hely sem jön össze.« Még mindig felfoghatatlan az egész. Három éve még azt hittem, érmes is csak bravúrral lehetek bármely világversenyen. Tavaly harmadik lettem a kadetok között, már az is hatalmas élmény volt, de ez most annyira meglepett, hogy nem is tudok mit kezdeni vele. Igyekszem mihamarabb elkönyvelni, és a helyén kezelni a sikert. Az igazság az, hogy az egész versenyt végig sírtam, az összes meccsem után, és a dobogón is bőgtem, mert nem akartam elhinni, hogy erre képes vagyok.

– Érthető, hogy előtörtek belőled az érzelmek, elvégre mindhárom meccsedet úgy nyerted meg, hogy hátrányból fordítottál.
– Láttam, hogy nagyon kemény sorsolásom van. A lengyel Daniela Tkachuk ellen kezdtem, versenyen kétszer is kaptam már ki tőle, az edzéseken viszont mindig legyőztem. Szóval úgy mentem fel a szőnyegre, hogy tudtam, most nyerni kell. Nyolc nullra vezetett… Onnan hoztam fel tíz nyolcra, s tusoltam. A német Laura Kühn következett, vele szemben tavaly októberben szenvedtem vereséget. Ez volt a legizgalmasabb meccsem, ha jól emlékszem, háromszor is fordítottam, így nyertem végül nyolc ötre, ezzel jutottam döntőbe, amelyben az ukrán Marija Orlevics volt az ellenfelem. Megnéztük, hogyan birkózik, és ekkor már kezdtem azt érzeni, hogy reális esélyem lehet az aranyéremre – sokkal könnyebb ágról jutott a fináléba, és nem is mozgott annyira meggyőzően. Az első két pontot ő szerezte, de szerencsére végül legyőztem. Azt hiszem, ez volt a legkönnyebb mérkőzésem.

– Hogy hogy nem indultál a saját korosztályod Európa-bajnokságán?
– Ott a hetvenhárom kiló a legmagasabb súlycsoport. Elég magas vagyok, úgy száznyolcvan centi. Tavaly nyolcvankét kilóról indultam hetvenháromra, nagyon kemény étrendet tartottam, és megviselt. Azóta figyelek a súlyomra, hetvennyolc kiló körül vagyok, ám nem tartjuk egészségesnek, hogy hetvenháromra fogyjak. Úgy döntöttünk, inkább a jövőre építünk, és hál’ Istennek bejött a húzás. 

– Ha már a jövőt említed. Hiába nem szeretnél gondolni rá, hamarosan, egészen pontosan augusztus 15-én kezdődik az U20-as világbajnokság Szófiában. Hogy tekintesz rá?
– Nem szálltam el magamtól, tudom, hogy az Eb-címnél sokkal több mindent el szeretnék érni. Rengeteg fontos megálló vár még rám, ezek közül a világbajnokság a következő. Nem teljesen tudom még, hogyan tudnék ott érvényesülni. Nagyon jó lenne, ha dobogóra állhatnék, rajtam biztosan nem múlik, mindent megteszek érte. Az Eb-n kapottnál egy fokkal jobb sorsolásban is reménykedem, s ha lélekben is tökéletesen ott tudok lenni a szőnyegen, akkor azt hiszem, meglehet a dobogó. 

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA

Nyikos Veronika mérkőzései
Negyeddöntő: Nyikos Veronika–Daniela Tkachuk (lengyel) tus 10–8-nál
Elődöntő: Nyikos Veronika–Laura Kühn (német) 8–5
Döntő: Nyikos Veronika–Marija Orlevics (ukrán) 6–2

A 76 kilogramm dobogósai
1. NYIKOS VERONIKA
2. Marija Orlevics (ukrán)
3. Elena Irina Margas (román) és Daniela Tkachuk (lengyel)

Írta: K. B.
Fotó: UWW