Ahogyan azt megírtuk, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) adott otthont a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) történetének első négyes szintű edzőképzőjének. A négynapos programon nevelőműhelyünk olimpiai bajnok szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás is részt vett, ő mesélt a tapasztalatairól.
„Nagyon megérte, hiszen rengeteg olyan témát is érintettünk, amely napi szinten nincs jelen a munkásságunkban, mégis rendkívül fontos. A kötöttfogású technikai oktatásért a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes örmény Arszen Dzsulfalakjan felelt, nekem ez volt a képzés egyik legizgalmasabb része, szenzációs volt, ahogyan átadta a tapasztalatait. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy rendkívül hasznos napokat tudhatunk magunk mögött” – kezdte élménybeszámolóját Lőrincz Tamás.
A múlt szerdától csütörtökig tartó programon bírói képzést is tartottak, szakmai igazgatónknak ez a program szintén nagyon tetszett: „Birkózásban rengeteg olyan helyzet alakul ki, amelyben nagyon nehéz eldönteni, egészen pontosan hány pontot is ér. Számos szituációt elemeztünk, biztos vagyok benne, hogy ez óriási segítség az edzőknek, hiszen nagyon nem mindegy, mikor kérik a challenge-et. Volt olyan rész, amikor mi bíráskodtunk, a bírók pedig beültek az edzői székbe, izgalmasan alakult, élveztem.”
Sok szó esett a kommunikáció és a csapategység fontosságáról is: „Most, hogy a szőnyeg másik oldalán állok, sokkal jobban látom, mindez mennyire fontos. Régebben is amondó voltam, hogy mindent meg kell beszélni egymással, de ez most hatványozottan igaz. Nem mondom, hogy a KIMBA-ban nem működik jól a kommunikáció, de tennünk kell azért, hogy még magasabb szintre emeljük, hiszen ezáltal még hatékonyabban végezhetjük a munkánkat. Fontos, a folyamatos eszmecsere, hogy mindenki elmondja véleményét.”
Lőrincz Tamás szerint az edzőképző erősítette Magyar birkózósport UWW-vel való kapcsolatát: „Megmutattuk, hogy fejlődni, tanulni szeretnénk. Kicsit sem mellékes, hogy a magyar edzőközösségnek is jót tett ez a pár nap, számos olyan szakembert összehozott, aki teljesen más körülmények között dolgozik. Nem kérdés, erősödött az összhang közöttünk, és ez szintén rendkívül hasznos.”
Írta: K. B.