Húsz fiatal vett részt a 2023–2024-es tanévben induló teljes akadémiai programunk felvételijén pénteken, a csepeli bázisunkon. Szakmai operatív menedzserünket, Németh Ivánt kérdeztük a történtekről.
A 14 órakor kezdődő felvételi közel háromórás volt, technikai és a fizikai állapotfelmérést foglalt magában. A kötött- és a szabadfogású technikai felmérés minimálisan eltért egymástól. Előbbi fogásnem képviselőinek csípődobást, válldobást, hátraesést, derékra támadást, felfordítást és hátsó-alsó emelést kellett bemutatniuk, míg a szabadfogásúaknak csípődobást, válldobást, hátraesést, malom dobást, egy- és pároslábra támadást, felfordítást, valamint orsót.
Ami a fizikai felmérést illeti: a fiatalok mélybe hajlást, helyből távolugrást, kötélmászást (lábhasználat nélkül), fekvőtámaszt, az úgynevezett plankot (három percig), húzódzkodást, valamint kétszer egy perc négyütemű fekvőtámaszt végeztek – mindenből a maximumot.
A program orvosi vizsgálattal zárult, ezért Dr. Molnár Szabolcs felelt.
„A huszonnégy jelentkezőből húsz tudott eljönni, a többiek betegség miatt, igazoltan maradtak távol. Meg kell mondjam, az előzetes várakozásokhoz képest sokkal jobban teljesítettek a fiatalok, nem lesz egyszerű eldönteni, kik nyernek felvételt. Azt egyelőre nem határoztuk meg, hány versenyző csatlakozhat az akadémiánkhoz, azt azonban elárulhatom, hogy nem létszám-, hanem teljesítményalapon döntünk” – magyarázza szakmai operatív menedzserünk, Németh Iván.
A szakember arról is tájékoztatást adott, hogy a jelentkezők között három felvidéki és egy vajdasági sportolót is köszönthettünk.
A nap végén megajándékoztuk a gyerekeket, akik Kozma-akadémiás kulaccsal, szendviccsel és üdítővel indulhattak haza, így gyorsabban feltöltődhettek a kimerítő felvételit követően.
Németh Iván leszögezte, akadémiánk szakmai felelősei hamarosan döntést hoznak, legkésőbb két héten belül jelezzük az érintett kluboknak, hogy csatlakozhat-e hozzánk a birkózójuk.
Írta: K. B.
Fotó: F. L.