Rekordlétszám az egyetemi országos bajnokságon

Fennállásunk óta először adtunk otthont a birkózó egyetemi országos bajnokságnak. A nagycsarnokunkban vasárnap rendezett, jó hangulatú, nívós rendezvényen a Testnevelési Egyetem hallgatói bizonyultak a legjobbnak – sorozatban ötödik alkalommal.

Tizenhat egyetem 165 sportolója vett részt az eseményen, ami abszolút rekord a birkózó egyetemi országos bajnokságok történetében, s mintegy 65 százalékos létszámemelkedést jelent az elmúlt évekhez képest. Ahogyan azt a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, alapítónk, Németh Szilárd is kifejtette köszöntőbeszédében, büszkék lehetünk arra, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a MEFOB-ot.

A jelenlevőket Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, Prof. Dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, valamint dr. Hegedüs Csaba, olimpiai bajnok nagykövetünk és szakmai főtanácsadónk is köszöntötte, felhívva a figyelmet a sportolás és az emberi értékek fontosságára.

Az országos bajnokságot a sportolók, az edzők, a tanárok, a kísérők és az érdeklődők mellett megtisztelte jelenlétével Prof. Dr. Bánhidy Ferenc, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese, dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Draskóczy Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Sportbizottságának elnöke, Süle László, a KIMBA kurátora, Lőrincz Viktor olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes birkózó, Ancsin László, az MBSZ főtitkára, Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára, Varga János olimpiai bajnok özvegye, Varga Gabriella, valamint Mészáros Gyula, az MBSZ hagyományőrző bizottságának elnöke.

Utóbbinak köszönhető az, a helyszínen megtekinthető ideiglenes kiállítás, amely a december 29-én elhunyt legenda, Varga János ereklyéit mutatta be.

A csapatok már kora reggel, 7.30 és 8 óra között megérkeztek a KIMBA-ba, ahol részt vettek a verseny előtt megszokott orvosi vizsgálaton. A bemelegítést követően megkezdődtek a parázs ütközetek. Kiválóan teljesítettek a sorozatban négyszeres bajnok Testnevelési Egyetem hallgatói.

Érdemes megemlíteni, hogy a viadalon kötött- és szabadfogás, valamint női birkózás mellett (10-10 súlycsoportban) amatőr kategóriában is indulhattak a sportolók, utóbbiban azok szerepelhettek, akik nem birkózók (például cselgáncsozók) vagy 2018 óta nem indultak felnőtt, illetve junior országos bajnokságon.

A viadalon ezúttal is a TE hallgatói bizonyultak a legjobbnak, 201 ponttal, toronymagasan megelőzve a második helyen záró Pécsi Tudományegyetemet (77). Növendékeinkre is büszkék lehetünk, közülük nyolcan állhattak a dobogó legfelső fokára, Gilányi Alex és Budai-Kovács Marcell kötött- és szabadfogásban egyaránt diadalmaskodott.

Az esemény nem valósulhatott volna meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia és Magyar Birkózók Szövetsége szoros együttműködése, összefogása nélkül, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

BIRKÓZÓ EGYETEMI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, CSEPEL

A KIMBA aranyérmesei

Kötöttfogás
63 kg: Gilányi Alex 
67 kg: Budai-Kovács Marcell 
87 kg: Dömök Péter

Szabadfogás
61 kg: Gilányi Alex
70 kg: Budai-Kovács Marcell
79 kg: Balázs Bálint 

Női birkózás
57 kg: Iváncsics Babita
72 kg: Virág Zsófia

Összesített csapatpontverseny:
1. Testnevelési Egyetem 201 pont
2. Pécsi Tudományegyetem 77 pont
3. Budapesti Gazdasági Egyetem 67 pont

Írta: K. B.
Fotó: R. T.