Párizs: két változás történt Losonczi Dávid súlycsoportjában

A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) június 30-án bejelentette, hogy az oroszok és fehéroroszok által megszerzett 26 olimpiai kvótából 16-ot újraosztott. Az orosz szövetség erre reagálva nem sokkal később közölte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által támasztott „sportszerűtlen” követelmények miatt bojkottálja az idei ötkarikás játékokat, így egyetlen sportolót sem indít az olimpia birkózóversenyén. Ez egyik kvótásunk, a kötöttfogású 87 kilogrammos Losonczi Dávid súlycsoportjában okozott változást.

A NOB a semleges színekben való részvételhez többszintű ellenőrzést vezetett be, amelynek során az orosz és fehérorosz érintetteknek egyebek között el kellett határolódniuk az Ukrajna elleni háborútól, és bizonyítaniuk kellett, hogy nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel. A NOB ennek értelmében június végén a 26 érintett kvótából 16-ot jóváhagyott, ám akadt hat olyan sportoló, aki nem vállalta az olimpiai szereplést, így volt szükség az összesen 16 kvalifikáció átrendezésére. 

A procedúra ezen pontján biztossá vált, hogy kötöttfogású 87 kilogrammban, ösztöndíjasunk, a világbajnok Losonci Dávid súlycsoportjában a fehérorosz Kiril Maszkevics helyett a grúz Lasa Gobadze szerepel Párizsban.

Az orosz szövetség bejelentésével kiderült, hogy ugyanebben a súlycsoportban Alan Osztajev (87 kg) sem lép szőnyegre az olimpián, helyette a dán Turpal Bisultanov méretheti meg magát.

Másik olimpikonunk, a kétszeres Eb-harmadik Nagy Bernadett (76 kg) kategóriájában nem történt változás, ott ugyanis egyetlen orosz és fehérorosz birkózó sem szerzett kvótát.

A PÁRIZSI OLIMPIÁRA NEVEZETTEK LISTÁJA

Kötöttfogás, 87 kg
LOSONCZI DÁVID
Bacsir Szid Azara (algériai)
Rafig Huseynov (azeri)
Szemen Novikov (bolgár)
Csien Haj-tao (kínai)
Carlos Munoz Jaramillo (kolumbiai)
Turpal Bisultanov (dán)
Mohamed Metvalli (egyiptomi)
Lasa Gobadze (grúz)
Alireza Mohmadipijani (iráni)
Nurszultan Turszinov (kazah)
Arkadiusz Kulynycz (lengyel)
Alekszandr Komarov (szerb)
Ali Cengiz (török)
Zsan Belenjuk (ukrán)
Payton Jacobson (amerikai)

Női birkózás, 76 kg
NAGY BERNADETT
Juliana Janeva (bolgár)
Justina Di Stasio (kanadai)
Wang Csüan (kínai)
Tatiana Renteria (kolumbiai)
Milaimys Marin Potrille (kubai)
Genesis Reasco Valdez (ecuadori)
Reetika (indiai)
Kagami Juka (japán)
Ajperi Medet Kizi (kirgiz)
Davanaszan Enh Amar (mongol)
Hannah Rueben (nigériai)
Catalina Axente (román)
Zajneb Szgajer (tunéziai)
Yasemin Adar Yigit (török)
Kennedy Blades (amerikai)

Írta: K. B.
Fotó: UWW