Épp ötven esztendővel ezelőtt, 1972. szeptember 10-én szerezte Münchenben Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) korábbi elnöke, az egykori szövetségi kapitány, a „Tuskirály”, Hegedüs Csaba, aki jelenleg akadémiánk szakmai főtanácsadójaként és nagyköveteként is tevékenykedik.
Hegedüs Csaba Sárváron kezdett birkózni, majd Szombathelyen, aztán a Vasasban folytatta pályafutását. 1971-ben, 23 évesen Szófiában az összes ellenfelét két vállra fektetve nyerte meg a világbajnokságot, ezért azóta is „Tuskirályként” becézik.
„Nyolc tussal nyertem meg a vébét, tudtam, hogy technikailag alkalmas vagyok arra, hogy mindenkit legyőzzek az olimpián. Rettenetesen sokat edzettem, talán többet, mint kellett volna, hiszen a játékokon már nem voltam annyira éles, mint a világbajnokságon, ahol brillíroztam. Viszont olyan mennyiségű munka volt bennem, hogy senki nem állhatott meg előttem” – emlékszik vissza Hegedüs Csaba.
Az 1972-es müncheni játékokon a szovjet Anatolij Nazarenkót, a svéd Jan Karströmöt, a lengyel Adam Ostrowskit, a bolgár Kiril Dimitrovot és a jugoszláv Milan Nenadicsot legyőzve nyerte meg Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét – szeptember 10-én.
„Mindig azt szoktam mondani, hogy nekünk, birkózóknak meg kell tanulnunk lemenni a víz alá, s ott megfulladni – így Hegedüs. – Nyilvánvalóan egyikünk sem fulladt még meg, de el kell mennünk addig, amíg azt nem mondja a testünk, hogy nincs tovább. Ez történt Münchenben is, a harmadik mérkőzésemen, Ostrowski ellen. Borzalmasan erős, passzív versenyző volt. Tudtam, hogy senki nem dolgozott nálam többet az olimpia előtt, így azt a taktikát választottam, hogy fizikailag felőrlöm. A második menet elején nagyon nekirontottam, és egyszer csak jött a pillanat, amikor azt éreztem, nem bírom tovább. Édesanyámhoz, majd Istenhez fohászkodtam, amikor elérkeztem a fulladás határához. Visszanyúltam a magyarságomhoz, megéltem a nemzetem kínlódását és harcát, átéreztem, hány embernek okozok örömöt a győzelemmel. Ebből merítettem még energiát, tovább hajtottam, amikor Ostrowski egyszer csak összeesett előttem. Olyannyira elfáradt, hogy a bíró nem tudta felemelni a szőnyegről, így leléptették.”
Hegedüs Csaba néhány hónappal az olimpia után súlyos autóbalesetet szenvedett, heteken át közvetlen életveszélyben volt. De nem adta fel, felállt, és két és fél évvel később már ismét világbajnokságon szerepelt. 1976-ban és 1977-ben Európa-bajnoki címet ünnepelt, nem sokkal sportolói pályafutása lezárását követően szövetségi kapitány lett, tíz évig irányította a kötöttfogású válogatottat – ebben az időszakban Kocsis Ferenc, Növényi Norbert, valamint Sike András is olimpiai bajnoki címig jutott. Az 1992-es barcelonai olimpia után megválasztották a Magyar Birkózószövetség elnökének, amelyet 2015-ig vezetett; ez idő alatt megálmodta, és megvalósította a rendkívül sikeresen működő, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai munkájának alapot adó Mr. Tus sportiskolát. Hegedüs Csaba mesteredző, és tagja a birkózó Hírességek Csarnokának.
Napjainkban a KIMBA szakmai főtanácsadójaként és nagyköveteként tevékenykedik. Múlt szerdán megnyitottuk akadémiánk második, teljes létszámmal kezdődő tanévét, és az eseményen megemlékeztünk Hegedüs olimpiai bajnoki címéről – a kedden a 74. életévét betöltő szakembert többek között a sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Fábián László, az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója, Németh Szilárd, az MBSZ ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter, valamint a KIMBA kurátora, Süle László is köszöntötte.
Írta: K. B.
Vezető fotó: Hegedüs a jugoszláv Milan Nenadics ellen (MTI)