Olimpiai bajnokok is előadást tartottak az edzőtáborainkban

Szeptemberben beindul az élet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA). A teljes akadémiai programban résztvevők közül a kötött- és a szabadfogásúak Szentesen, a lányok pedig Bócsán edzőtáboroztak június 28. és július 2. között.

Akadémiánk sportszakmai operatív menedzsere, Németh Iván végig Szentesen tartózkodott a táborok ideje alatt.

„Hatvannégy fiatal vett részt a programban, csupán három-négy igazolt hiányzó volt – kezdi Németh Iván. – Összetartó jellegű napokat töltöttünk együtt, persze azért bőven akadt edzés is. A fiatalok állapota vegyes volt, nagy különbség van a legjobbak és a leggyengébbek között. Mivel mindkét fogásnem jelen volt, olyan technikák gyakorlására helyeztük a hangsúlyt, amelyeket bárki hasznosíthat – így például a válldobással, a kötött- és szabadfogású malomdobással, a pörgetéssel és annak védésével foglalkoztunk a legtöbbet.”

A gyerekek minden este, vacsora után élménybeszámolón vettek részt. Szentesen a kenu kettesben olimpiai és hatszoros világbajnok Vaskuti István, Bócsán pedig a kétszeres olimpiai és hatszoros vb-aranyérmes párbajtőrvívó, Nagy Tímea beszélgetett a fiatalokkal. Mindkét helyszínen előadást tartott a birkózóválogatottak keretorvosa, dr. Bakanek György.

„Sőt, a fiúkkal a kötöttfogású felnőttválogatott szövetségi kapitánya, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos Péter, míg a lányokkal az Eb-második Szabó Emese is beszélgetett. Szerintem az összes este jól sikerült, a fiatalok érdeklődve, fegyelmezetten hallgatták a klasszisokat és a doktort” – folytatta Németh Iván, aki azt is elmesélte, hogy a tábor zárásaként Bócsán és Szentesen egyaránt kvízjátékban vettek részt a gyerekek.

„Akadt egy-két kiemelkedő csapat, de születtek kifejezetten vicces megoldások is. Az egyik kérdésben a háromszoros olimpiai bajnok birkózókra voltunk kíváncsiak, és az egyik alakulat ide sorolta az akadémia szakmai tanácsadóját, Bacsa Ferencet is.”

Mindkét táborba ellátogatott a szakmai főtanácsadó, Hegedüs Csaba, valamint Bacsa Ferenc. Szentesen jelen volt a KIMBA szakmai igazgatója, Bácsi Péter, az edzéseket pedig Gulyás István, Módos Csaba, Sükösd Attila és Szabó Martin tartotta.

A fiatalok augusztus 2. és 6. között újabb edzőtáborra számíthatnak, Tatán.

Írta: K. B.