Nyolcvannégy birkózót vettünk fel a teljes akadémiai programba

Kiderült, ki az a 84 ifjú sportoló, aki a hazai birkózósport új szentélyének, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiának (KIMBA) az első nemzedékéhez tartozik a teljes akadémiai program (TAP) keretein belül.

A KIMBA vezetősége a decemberi országos szakmai felmérősorozat eredményei alapján meghozta döntését arról, kik vehetnek részt az idén szeptemberben kezdődő teljes akadémia programban (TAP): 84 birkózót vettünk fel.

Németh Iván

„Ezzel a kapacitásunk nagyjából kilencvenöt százalékát elérjük. Új helyek ugyanakkor jövőre is lesznek, szóval senkinek nem kell aggódnia!” – magyarázza nevelőműhelyünk sportszakmai operatív menedzsere, Németh Iván.

A szakvezetők a pszichológiai, a technikai és a fizikai állapotfelmérés mellett az úgynevezett Inbody-felmérésen elért adatokból merítettek – így derült ki az, mely sportolók képviselhetik a KIMBA első nemzedékét. Arra is fény derült, hogy 40 kötöttfogásúnak, 27 női birkózónak és 17 szabadfogású sportolónak adunk otthont.

„Azok előtt sem zárult be a kapu, akiknek ezúttal nem sikerült felvételt nyernie! Bármikor jelentkezhetnek újra hozzánk, sőt az edzéseinken is részt vehetnek. Ez csupán annyit tesz, hogy a kollégiumban nem fogadhatjuk őket és a klubjuk sem részesül a KSF-támogatásban. A legtöbb jelentkező kötöttfogásban volt. Ami a lányokat illeti: idehaza eddig még soha nem történt olyan, hogy napi szinten egyszerre ilyen sokan együtt edzhessenek, szóval ők is reményteli időszak elé nézhetnek. Szabadfogásban sem lesznek kevesen, akadnak ugyanis külsős résztvevők, szóval nagyjából ők is negyvenen dolgoznak majd a foglalkozásokon. A névsorban fellelhető hat U23-as birkózó is, akik vállalták, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett felnőttképzésben egyaránt részt vesznek. Akadnak olyan sportolók is, akik a főváros agglomerációjában élnek, mégis felvételt nyertek – olyanok, akik vállalják a TAP feltételrendszerét: beköltöznek a kollégiumba és heti nyolc edzésen vesznek részt a KIMBA-ban.”

A TAP-ban résztvevők három nemzetközi edzőtáborra számíthatnak az idén: tavasszal Grúziában szerepelnek (versenyen is), emellett az ősszel Kazahsztánban és Ukrajnában vár rájuk erőpróba. Augusztus 2. és 6. között Tatán rendezünk összetartást mindhárom fogásnemnek, amelyben számítani lehet közösséget összekovácsoló programokra is – így például az tokiói olimpiai közös szurkolás, hiszen ez idő tájt rendezik a játékokat. A terveket sajnos továbbra is felülírhatja a koronavírus-járvány. Csepelre az iskolakezdéssel egy időben költözhetnek a fiatalok.

Az alap programban érdekeltek szakmai felmérője januárban és februárban várható, hiszen az ő menetrendjük várhatóan április elején rajtol. Ezzel kapcsolatban hamarosan részletesebb információt közlünk.

Írta: Krasznai Bence
Fotó: Feledi László