A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendéke, Nyikos Veronika a 73 kilogrammosok mezőnyében bronzérmet nyert a bulgáriai Szamokovban múlt héten rendezett kadét Európa-bajnokságon. Arról is kérdeztük, hogyan élte meg a történteket.
Nyikos Veronika annak ellenére is remekül birkózott a kontinensviadalon, hogy az azt megelőző két felkészülési versenyen rossz tapasztatai voltak magával kapcsolatban.
„Elsőéves kadétként, minimális nemzetközi tapasztalattal a hátam mögött egész egyszerűen megszeppentem. Horvátországban és Romániában egyaránt féltem az ellenfeleimtől, és olyannyira izgultam, hogy ez a teljesítményemre is hatással volt. Tudtam, hogy ezen túl kell lendülnöm” – emlékszik vissza a fiatal.
És milyen jól sikerült mindez! Szamokovan már mondhatni, felszabadultan lépett szőnyegre. A selejtezőben gyors tussal győzött a bolgár Vanesza Georgjeva ellen, majd technikai tussal aratott diadalt a román Andreea Scarlatescu felett, végül az elődöntőben a lengyel Patrycja Cuber állította meg hatalmas csatában négy négyre, nagyobb értékű akciókkal. Vera a bronzmeccsen nem okozott csalódást magának, 6–2-re nyert a fehérorosz Kszenija Patapoviccsal szemben, így életében először állhatott dobogóra világversenyen.
„Nem vagyok elégedett, de nincs más választásom, el kell fogadnom, hogy harmadik lettem. Vicces, de ezt a lengyel lányt épp Romániában győztem le simán, technikai tussal. Talán épp ez volt a probléma, úgy készültem, ezúttal is simán elintézem. Ő azonban remek taktikát választott, semlegesítette a bal karomat, márpedig én azzal szoktam előkészíteni a fogásaimat. Persze, ahogyan a sikert, úgy a vereséget sem lehet megmagyarázni, kikaptam tőle, és ezt el kell fogadnom. Legalább van motivációm arra, hogy jövőre ismét lefogyjak hetvenhárom kilóra – aranyérmet szeretnék szerezni!”
A leány kadétválogatott mestere, Gyurasits Csaba elmondta, elégedett Vera teljesítményével, ám leszögezte, annak köszönheti az elődöntős vereséget, hogy „túl későn kapcsolt”. Nyikos Veronika egyetért, és beismeri, van még min dolgoznia a július közepén, Budapesten esedékes kadét-világbajnokságig.
„Az első menetben egyik mérkőzésemen sem tudtam igazán felpörögni, mintha nem is én lettem volna a szőnyegen. Fejben mindenképpen össze kell szednem magam, a meccs elejétől a végéig tökéletes formában kell küzdenem. Emellett fontos, hogy kilépjek a komfortzónámból, és minél több támadást indítsak. Ha mindez sikerül, nem lesz gond a vébén. A célom az, hogy megnyerjem a versenyt, de az már más kérdés, hogy ez sikerül-e. Az biztos, hogy én mindent megteszek érte. Különösen motivál, hogy visszavágjak a lengyel lánynak!”
Írta: K. B.
Fotó: UWW