Nyikos bronzérmes, Elekes döntős, Szenttamási ötödik, Terék bronzmeccses

Nyikos Veronika (76 kg) bronzérmet nyert, Elekes Enikő (65 kg) döntőbe jutott, Terék Gerda (57 kg) bronzmeccses, míg Szenttamási Róza (55 kg) az ötödik helyen zárt a jordániai Ammában zajló U20-as birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján.

A kétszeres korosztályos Európa-bajnok Nyikos Veronika (76 kg) a szerdán elveszített elődöntőt követően csütörtök este a bronzmérkőzésen bizonyíthatott, mégpedig az U20-as Eb-második lengyel Daniela Tkachuk ellen. A vetélytárs az első menetben négy- és egypontos akcióval meglepte a magyart, de Nyikos remek mögékerülésekkel fordított, majd karfelfűzésből a hátára csavarta Tkachukot, s végül 10–5-ös állásnál tussal győzött, tehát megismételte tavalyi eredményét, és az Eb-sikere után a világbajnoki dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az U20-as Eb-ezüstérmes, vb-harmadik Szenttamási Róza (55 kg) egy-egy győztes és vesztes mérkőzést követően csütörtökön a vigaszágon folytathatta a küzdelmet, amelyen technikai tussal diadalmaskodott a norvég Felicitas Domajeva felett, ezzel kiharcolva, hogy az esti programban a harmadik helyért léphessen szőnyegre. Nehéz feladat előtt állt, hiszen a japánok kiválóságával, az U23-as és U20-as világbajnok Kidzsoka Moéval találkozott. Az összecsapás egyoldalúan alakult, Kijoka technikai tussal nyert (10–0), tehát Róza az ötödik helyen zárt.

Elekes Enikő (kékben) bejutott a döntőbe

Fantasztikusan mutatkozott be U20-as Európa-bajnokunk, Elekes Enikő (65 kg), aki úgy jutott be a péntek esti döntőbe, hogy riválisai mindössze egy pontot csináltak rajta – a törökök U17-es Eb-győztesét, Duygu Gent, az U17-es vb-harmadik fehérorosz (egyéni induló) Kszenja Cijarenját, valamint a felnőtt Afrika-bajnok tunéziai Hadizsa Dzslasszit is könnyedén utasította maga mögé. Enikő péntek este a tavaly 53 kilóban junior-világbajnok indiai Antimmal birkózik az aranyéremért.

Jól kezdett az U20-as Eb-második Terék Gerda (57 kg) is, aki a kirgiz Ajtolkun Medet Kizit és az U20-as Ázsia-bajnoki harmadik üzbég Ulmeken Jeszenbajevát egyaránt nagy csatában, egypontos különbséggel győzte le, majd a negyeddöntőben simán, tussal nyert a cseh Petra Mrackovával szemben. Nem sok híja volt, hogy a japán Arai Icsikát is felülmúlja, ám riválisa az utolsó percben fordított, 5–3-ra nyert, ezzel az is eldőlt, hogy Gerda a harmadik helyért birkózhat péntek este.

Az U20-as Eb-harmadik Osváth-Nagy Noémi (72 kg) egy vereséggel búcsúzott a versenytől.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, AMMÁN

Sportolóink csütörtöki eredményei

Selejtező
57 kg: 
Terék Gerda–Ajtolkun Medet Kizi (kirgiz) 5–4

Nyolcaddöntő
57 kg: 
Terék Gerda–Ulmeken Jeszenbajeva (üzbég) 4–3
65 kg: Elekes Enikő–Duygu Gen (török) 5–1
72 kg: Irina Zablocka (ukrán)–Osváth-Nagy Noémi 3–2-nél tus

Negyeddöntő
57 kg: Terék Gerda–Petra Mracková (cseh) tus 4–0-nál
65 kg: Elekes Enikő–Kszenja Cjarenja (egyéni induló, fehérorosz) 11–0

Elődöntő
57 kg:
 Arai Icsika (japán)–Terék Gerda 5–3
65 kg: Elekes Enikő–Hadidzsa Dzslasszi (tunéziai) 7–0

Vigaszág
55 kg:
 Szenttamási Róza–Felicitas Domajeva (norvég) 12–2

Bronzmérkőzés
55 kg:
Kidzsoka Moe (japán)–Szenttamási Róza 10–0
76 kg: Nyikos Veronika–Daniela Tkachuk (lengyel) 10–5-nél tus

Sportolóink további programja

Péntek. 57 kg: Terék Gerda (bronzmérkőzés), 65 kg: Elekes Enikő (döntő)

Kötöttfogás
Péntek-szombat. 55 kg: Domokos Edmond, 63 kg: Mányik Dávid, 77 kg: Botos Dominik, 130 kg: László Koppány Simon
Szombat-vasárnap. 60 kg: Rafael Dániel, 67 kg: Takács Zsolt

Írta: K. B.
Fotó: UWW