Akadémiánk és a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetősége az Új Köztemetőben emlékezett meg az 53 éve elhunyt névadónkról, a sportág egyetlen hazai kétszeres olimpiai bajnokáról, Kozma Istvánról, aki nem mellesleg háromszor ünnepelhetett világ- és egyszer Európa-bajnoki címet.
Kozma István kosárlabdázóként kezdte sportkarrierjét, s az ifjúsági válogatottságig jutott. Az első székely olimpiai bajnok, Keresztes Lajos (1928, Amszterdam aranyérmese) csábította el a szőnyegre, s volt élete végéig a mestere. Kozma 1960-ban lett válogatott, világversenyen összesen tíz érmet szerzett, közte két olimpiai (1964, 1968), három vb- (1962, 1966, 1967) és egy Eb-aranyat (1967). 1967-ben ő lett az év férfi sportolója. 1970. április 4-én súlyos autóbalesetet szenvedett, öt nap múlva, fájóan fiatalon, mindössze 30 esztendősen elhunyt a kórházban. 2007-ben beválasztották a sportági Hírességek csarnokába, a Hall of Fame-be (posztumusz).
A legendás Kozma István súlyos autóbalesetének 53. évfordulójáról alapítónk, az MBSZ elnöke, Németh Szilárd is megemlékezett a hivatalos Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott: „53 évvel ezelőtt, 1970. április 4-én volt Kozma István súlyos autóbaleste, aminek a következtében öt nappal később elhunyt hazánk máig legsikeresebb, kétszeres olimpiai bajnok birkózója, a szőnyegtársak és a szurkolók kedvenc Picije. Ma a róla elnevezett KIMBA tanulói tavaszi nagytakarítással tették rendbe a néhány évvel ezelőtt felavatott síremlékét. Köszönöm fiúk, ez példás férfimunka volt! Hajrá, magyar birkózók!”
A húsvétra való tekintettel, az MBSZ és a KIMBA vezetősége ezúttal nem Kozma halálának napján, április 9-én rótta le tiszteletét az Új Köztemetőben, hanem április 6-án, csütörtök délelőtt. A koszorúzáson Németh Szilárd mellett, Bacsa Péter operatív igazgatónk és az MBSZ ügyvezető alelnöke, dr. Hegedüs Csaba olimpiai bajnok nagykövetünk és szakmai főtanácsadónk, Süle László KIMBA-kurátor, valamint Varga János olimpiai bajnok özvegye, Varga Gabriella is tiszteletét tette.
Írta: K. B.
Fotó: F. L.