Németh Szilárd újabb öt évre MBSZ-elnök

Március 8-án, pénteken csepeli komplexumunkban beszámoló és egyben tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ).

Az eseményt a sportági vezetés tagjain túl megtisztelte jelenlétével Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, valamint Baji Balázs, a Nemzeti Sport Ügynökség (NSÜ) sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese. Köszöntőjében Gyulay Zsolt elmondta, hogy ifjú kajakosként nagy inspirációt adtak neki birkózóink 1980-as moszkvai olimpiai sikerei, s boldog, hogy a sportágat most is kiváló állapotban látja.

„Nagyon örülünk annak, hogy Muszukajev Iszmail és Losonczi Dávid már a párizsi olimpiai csapat tagja és reméljük, bővül még a keret további birkózókkal” – tette hozzá.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, alapítónk is köszöntötte a közgyűlés tagságát, valamint nőnap alkalmából a helyszínen lévő hölgyeket, majd a 2023-as egyesületi rangsor dobogósainak képviselői (1. ESMTK, 2. BHSE, 2. FTC) vehettek át egy-egy kupát. Ezután ünnepélyes keretek között beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába a 2024-es jelölteket: versenyzői kategóriában az olimpiai és négyszeres Európa-bajnok Repka Attilát, a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes Komáromi Tibort, valamint az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Kárpáti Károlyt (posztumusz), a szakembereknél pedig Székely Pál és Tóth Lajos mesteredzőt.

Ezután a közgyűlés napirendje szerint előbb a 2023-as tevékenységről és gazdálkodásról szóló beszámolók, majd a 2024-es szakmai terv és költségvetés jóváhagyására, illetve elfogadására, valamint az alapszabály módosítására került sor.

Ami az ezt követő tisztújítást illeti, a posztját 2015 januárja óta betöltő Németh Szilárd egyedüli elnökjelölt volt, miután megkapta az alapszabály szerinti megfelelő számú (minimum húsz) ajánlást. Az elnökségi tagságra 49 tagszervezettől 53 főre érkezett ajánlás, 28 elnökségi tagjelöltnek lett meg a szükséges tíz, közülük választhatott a közgyűlés. Németh Szilárdot ellenszavazat nélkül választotta meg újabb öt évre a 77 szavazati joggal rendelkező küldött, a KIMBA alapítója 2015-ben váltotta Hegedüs Csabát az elnöki poszton.

Az alapszabály módosításával kiderült, hogy az elnökség ezentúl 27 főből áll, két új és állandó tagja pedig a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia, valamint a KIMBA képviselője: Bálint Zoltán és Süle László.

Az elnökség további, megválasztott tagjai: Bácsi Péter, Bacsa Péter, Lőrincz Tamás, Kiss Balázs, Mátyás Gábor, Virág Lajos, Rónyai Zoltán, Sastin Marianna, Sike András, Repka Attila, Péteri László, Berzicza Tamás, Farkas Tibor, Kacsó Tibor, Szuromi József, Török-Dénes Mercédesz, Sámuel Botond, Szél Attila, Lakatos Attila, Czigony Tamás, Vatai László, Veréb István, Szinay Attila, Takács László.

Írta: MBSZ
Fotó: F. L.