Semmi kétség, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csepeli bázisa bárhol megállná a helyét a világon. De ahhoz, hogy az infrastruktúrán túl is kiemelkedjen, a legmagasabb szintű szakmai hátteret egyaránt nyújtania kell. Bemutatósorozatunkban ezúttal nevelőműhelyünk sportszakmai operatív menedzserével, Németh Ivánnal beszélgetünk.
Tizennégy évvel ezelőtt, 2006-ban junior világ- és Európa-bajnoki címet is ünnepelt Németh Iván a kötöttfogású 96 kilogrammosok között. Mi történt vele azóta?
„Háromszor nyertem felnőtt országos bajnokságot, megannyi világversenyen képviselhettem a magyar színeket. Hat évvel ezelőtt aranyérmet szereztem az egyetemi vb-n, de az olimpiára sajnos egyszer sem kvalifikáltam. Kétezer-tizennyolcban fontolgattam először, hogy felhagyok az élsporttal, végül – sérülés miatt – az idén januárban akasztottam szögre a birkózócipőmet. Mindeközben szakedzőként végeztem a Testnevelési Egyetemen, és trénerkedni kezdtem az FTC-ben” – emlékszik vissza a szőnyegen töltött esztendőkre akadémiánk sportszakmai operatív menedzsere.
De egészen pontosan mit csinál Iván a KIMBA-ban?
„A klubokkal, iskolákkal egyaránt tartom a kapcsolatot. Meglehetősen sokrétű a feladatköröm, amelyet igyekszem alázattal végezni. Fontosnak gondolom, hogy a szülők, a gyerekek és a csapatok között meglegyen az a fajta kohézió, amely gördülékennyé teszi a közös munkát, és ezáltal magasabb szintre emeli a magyar birkózást. Kolléganőmmel, Matthews Evelinnel felelünk a hozzánk csatlakozó sportolókért is, velünk beszélhet bárki, aki nehézségekbe ütközik.”
A szakember többek között azt is kiemelte, megítélése szerint milyen nagy potenciál rejlik az új épületben.
„Csodálatos ez a létesítmény, egészen más érzés ilyen körülmények között készülni, mint mondjuk régen, amikor mi edzettünk a Müller Ferdinánd edzőteremben, a Mr. Tus birkózóakadémián. A magyar birkózósport elképesztő lehetőséghez jutott, amellyel már csak élnünk kell. Biztos vagyok abban, hogy számos leendő világklasszis jövőjét alapozzuk meg itt. Nem szabad elfelejteni, a sportág folyamatosan, globálisan fejlődik, ehhez alkalmazkodnunk kell, tartanunk a lépést a nálunk nagyobb nemzetekkel szemben.”
Németh arra is kitért, hogy jóval kevesebb igazolt birkózónk van, mint a sportág nagyhatalmaiban.
„Úgy kell versenyeznünk Azerbajdzsán, Irán, Oroszország vagy épp az Egyesült Államok ellen, hogy ezekben az országokban sokkal nagyobb a merítési lehetőség, mint nálunk. Kötöttfogásban még mindig a világ élmezőnyéhez tartozunk, női birkózásban Európában erős csapatnak számítunk, szabadfogásban pedig még nem vagyunk ott a legjobbak között. Remélem, az akadémia segítségével bárhol a világon megálljuk a helyünket, és kiemelkedő eredményeket érhetünk el mindhárom szakágban.”
Írta: Krasznai Bence