Német birkózók érkeztek edzőtáborozni hozzánk

Ismét német szabadfogású birkózók érkeztek akadémiánkra, a Lipcsei Olimpiai Központ hat növedéke hétfőtől péntekig készül Csepelen. Erről, és a hétvégi felnőtt-, valamint U23-as válogatóversenyről is beszélgettünk szakágvezetőnkkel, Gulyás Istvánnal.

Nem először járnak nálunk a lipcsei birkózók, a közös munka immár több évre nyúlik vissza: „A fiam, Zsombor immár hatodik éve dolgozik ott, innen ered a jó kapcsolat – meséli Gulyás István, akadémiánk szabadfogású szakágvezetője. – Ezúttal első és másodéves kadétok érkeztek, jobbára kisebb súlyokban, így a lányokkal is tudnak edzeni. Korábban idősebbek jöttek hozzánk, ám ők már nem utánpótláskorúak, felnőttekkel készülnek. Egyébként évente két-három alkalommal szoktak jönni, s mi is megyünk, egy-kétszer. Legutóbb tavaly ősszel jártunk náluk, épp a japánok is ott voltak, olimpiai bajnokkal, világbajnoki érmesekkel, igazi klasszisokkal edzhettünk együtt.”

A srácok hétfőn érkeztek Csepelre, és péntekig maradnak. A közös programban főként birkózás szerepel, de Gulyás Istvántól megtudtuk, hogy a szokásos szerdai futás természetesen nem marad el.

Mint arról beszámoltunk, szabadfogásban öt fiatalunk, Rácz Balázs (61 kg), Mizsei Zoltán (65 kg), Varga Márton (70 kg), Gangl Zétény (86 kg) és Szilágyi Dániel (125 kg) diadalmaskodott a hét végén megrendezett felnőtt- és U23-as válogatóversenyen. Kíváncsiak voltunk arra, szakágvezetőnk hogyan értékeli a szereplést:

„Szilágyi Dániel kötöttfogású alapprogramos, a többiek a teljes akadémiai program keretein belül készülnek. Mizsei Zoltántól és Rácz Balázstól elvárás volt az aranyérem, ők többszörös felnőtt magyar bajnokok, és várományosai a címeres meznek. Gangl Zétény és Varga Márton még utolsóéves junior, elsősorban a saját korosztályukban kell vitézkedniük, ám ettől függetlenül reméljük, hogy az U23-asok között is számításba kerülnek. Összességében meggyőző teljesítményt nyújtottak a fiúk, ami jó visszajelzés, remélem, nagy lökést ad nekik ez a siker az évben” – zárta Gulyás István.

Írta: K. B.
Fotó: F. L.