Beindult az élet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA); fontosnak tartottuk megkérdezni a szakágvezetőket az eddig tapasztaltakról és arról, milyen program mentén dolgoznak a fiatalokkal szeptemberben – Gulyás Istvánnal, Ritter Dilettával és Cifferszky Ákossal beszélgettünk.
Szabadfogású szakágvezetőnk, Gulyás István elégedett a tanítványaival. Elmondása szerint a srácok nagy munkakedvvel edzenek.
„Heti két reggeli tréninggel kezdtük meg a közös munkát, de ezt a számot megemeltük háromra, mert azt tapasztaltuk, hogy bírják – így a mester. – Ezek általában erőnléti foglalkozások. Az kirajzolódott, hogy egészen más felkészültségi állapotban érkeztek a fiúk, így természetesen az elsődleges feladatunk most az, hogy ezt egyensúlyba hozzuk. Felmérésekkel havonta ellenőrizzük, hol tartanak jelenleg. A délutáni edzéseket a technikai gyakorlás és a küzdelem jellemzi, most tökéletesítjük az alapfogásokat. Egy héten kétszer a kötöttfogásúakkal dolgozunk annak érdekében, hogy a lenti helyzetből való védekezés és támadás jól menjen – ebben ugyanis vannak lemaradásaink.”
Gulyás István arról is beszélt, hogy szerinte jelenleg valóban a hazai szabadfogású utánpótlás élmezőnye készül együtt, és ennek meglesz az eredménye.
„A teljes akadémiai programban tizenöten szerepelnek, hozzájuk csatlakozik nyolc-tíz csepeli sportoló és rajtuk kívül is érkeznek még versenyzők, jó esetben így huszonöt-harmincan edzhetünk egyszerre együtt. Kifejezetten ügyes birkózók alkotják a csapatunkat, olyanok is, akik már most megmutatták, hogy képesek nemzetközi szinten jó eredményeket elérni. Nincs gond a motivációval, mindenki fejlődni akar, mi is lelkesek vagyunk, és ez biztos, hogy jó irányba visz minket” – zárja le Gulyás.
A női szakág vezetője, Ritter Diletta kiemelte, mérhetetlenül boldog amiatt, mert az edzői teamhez csatlakozott hozzá és Sleisz Gabriellához a háromszoros világbajnoki bronzérmes, Eb-győztes Barka Emese.
„A teljes akadémiai programban huszonhat lány szerepel, közülük nyolc kiemelkedik, a többieknek lemaradásuk van velük szemben – magyarázza Ritter Diletta. – Épp emiatt az erősítő jellegű foglalkozásokon külön dolgoznak, fokozatosan próbáljuk ugyanarra a szintre emelni őket. A reggeli program minden héten így néz ki: két erőnléti tréning, egy-egy futás, gyógytorna és torna van. A délutánokat a technikának és a küzdelemnek szenteljük, különösen hasznos, hogy a lányok több U23-as kiválósággal dolgozhatnak együtt. Sokat edzünk, és változó, ahogyan ezt bírják a lányok. Az elszántságot azonban látom rajtuk, elégedett vagyok velük.”
A teljes akadémiai programban érdekelt kötöttfogásúak mestere, Cifferszky Ákos arról beszélt, bő egy hét munkát követően már nagyjából körvonalazódott, ki, milyen felkészültségi állapotban van:
„Eleinte felmérő jelleggel végeztük a munkát, megnéztük, hol is tartanak valójában a srácok. Ezzel párhuzamosan persze bőven jut idő a birkózásra is, és részletesen, aprólékosan, nagy odafigyeléssel gyakoroljuk a fogásokat. Nagy számban vannak edzőpartnerek, harmincnyolcan vagyunk, és ez hatalmas előny. Hétfőn elkezdődik az alapprogram képzése, amely a budapesti Körcsarnokban zajlik, de mi itt maradunk, csupán a kadetválogatottak és néhány junior fiú csatlakozik az ottani tréningekhez, ugyanakkor arra számítok, hogy mondjuk az ESMTK-ból érkeznek még hozzánk versenyzők. Az eddig tapasztaltakról tényleg csak pozitívan tudok nyilatkozni, nem csak a gyerekek, mi is rendkívül lelkesek vagyunk.”
Írta: K. B.