Egy-egy arany- és ezüst-, két bronzérmet, valamint három ötödik helyet szereztek birkózóink a Tiranában rendezett U17-es Európa-bajnokságon. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója, tehetségkutatónk, Bácsi Péter értékeli a történteket.
„Mindenekelőtt Ritter Sophie teljesítményét szeretném kiemelni, aki serdülőként, tizennégy évesen lett a csapat egyetlen aranyérmese. Fantasztikusan birkózott, elképesztő, amit csinált. Hozzáteszem, engem nem lepett meg teljesen, volt egy olyan megérzésem, hogy mindenkit legyőzhet. Láttam, hogy mennyire jól birkózott a saját korosztályában, tavaly úgy lett U15-ös Európa-bajnok, hogy gyakorlatilag megsemmisítette a mezőnyt. Akkor fizikailag jócskán a többiek fölé nőtt, a kadetok között nem volt ennyire domináns az erőnléte, de Tiranában ebben is a legjobbak közé tartozott. Nagyon lelkes, és a családi körülmények is adottak ahhoz, hogy nagy birkózó váljon belőle; édesapja a kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád, édesanyja, Ritter Diletta is többszörös Eb-érmesnek, világbajnoki második helyezettnek mondhatja magát” – magyarázza Bácsi Péter.
A leánycsapatunk egyébként Müller Petra (73 kg) révén további egy bronzérmet nyert, míg Kollár Alexandra (69 kg) az ötödik helyen zárt.
„Jó teljesítményt nyújtottak, de ezt is vártuk tőlük. A női utánpótlásunkról egészében elmondható, hogy szépen fejlődik, jövő héten kezdődik a junior Eb, amelyen szintén ütős csapatot indítunk. Az erősödés egyértelműen látszik, reméljük, hogy ez hamarosan a felnőttek között is megmutatkozik.”
Kötöttfogásban Tótok Péter (51 kg) ezüstérmet szerzett, Zsitovoz Petro (48 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Vitai Vendel (92 kg) ötödik lett.
„Peti valóban hibázott az orosz Kandalin elleni döntőben, de nem kell pálcát törni a feje felett, életében először birkózott világverseny döntőjében, s ez csupán a remélhetőleg nagyon sikeres pályafutása egyik első állomása volt. Vele kapcsolatban inkább a pozitívumot emelném ki: tavaly az ötödik helyen végzett, és ahhoz képest elképesztően sokat fejlődött, óriási előrelépést tett, megkérdőjelezhetetlen, hogy súlycsoportja legjobbjai közé tartozik Európában. Összességében örültem volna, ha srácok összehoznak egy aranyérmet, de így sem születtek rossz eredmények. Bízom abban, hogy a július végén kezdődő isztambuli korosztályos vb hasonlóan sikeresen alakulhat!”
A szabadfogásúak ezúttal nem tudtak érmet nyerni.
„Minimum egy dobogós helyezést reméltem, sajnálom, hogy ez nem jött össze. Szurkolunk azért, hogy a világbajnokságon javuljon a teljesítményük.”
Bácsi Péter az Európa-bajnokság előtt a teljes magyar válogatottal kapcsolatban három-hat érmet (közte egy-két arannyal) fogalmazott meg célkitűzésként, mindezt úgy, hogy mindhárom szakágban ünnepelhetünk legalább egy dobogóst. Ez utóbbi várakozás tehát nem teljesült.
Ugyanakkor további pozitívumként kiemelendő, hogy az orosz–ukrán háború tavaly februári kitörése óta ez volt az első olyan világverseny, amelyen indulhattak az orosz és fehérorosz sportolók. Az ő távollétükben tavaly 8 medált nyert a csapat, ezt ezúttal is megközelítettük a magunk hat dobogós helyezésével, ami megsüvegelendő eredmény!
U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, TIRANA
Eredményeink
Kötöttfogás
48 kg: 3. Zsitovoz Petro
51 kg: 2. Tótok Péter
55 kg: 14. Olasz Bende
60 kg: 5. Zóni Dániel
92 kg: 5. Vitai Vendel
Szabadfogás
48 kg: 8. Majer Barnabás
65 kg: 20. Varga Máté Bendegúz
71 kg: 12. Laposa Márk
Női birkózás
49 kg: 11. Köblő Anna
53 kg: 7. Kapuvári Liliána
57 kg: 1. Ritter Sophie
65 kg: 9. Pupp Viktória
69 kg: 5. Kollár Alexandra
73 kg: 3. Müller Petra
Írta: K. B.
Fotó: UWW