A Csepel TC sportolója, a Vajdasági Birkózóakadémián (VBA) készülő Nagy Fanni megszerezte a nevelőműhely történetének első világversenyes érmét – Bukarestben, az U23-as Európa-bajnokság dobogójának harmadik fokára állhatott fel. Vele és edzőjével, Péteri Andrással beszélgettünk.
„Egy szőnyegen, egy nyelven” – tartja a jelmondatunk, amely tökéletesen illik Nagy Fanni történetéhez. A 23 esztendős sportoló nem is olyan rég úgy döntött, felhagy a versenyszerű birkózással, ugyanis dolgoznia kellett. 2021 nyarán átadták Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózóakadémiát, amely a magyar kormány támogatásával épült meg.
A nevelőműhely főigazgatója, Bálint Zoltán kereste meg a 2000-es születésű fiatalt, és ajánlott neki olyan, ösztöndíjjal támogatott pályamodellt, aminek köszönhetően visszatérhetett a birkózószőnyegre.
„Zoli bácsi megkeresett, és felvázolta, milyen lehetőségem van, egyből rábólintottam. Rengeteget köszönhetek a VBA-nak és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiának, ha nem lennének, valószínűleg már nem birkóznék. Többször edzettem már a KIMBA-ban, szeretném, ha megvalósulhatna, hogy havonta egy-két hetet ott dolgozzak, sokkal több edzőpartnerem lehetne” – vélekedik Nagy Fanni.
A Csepel TC sportolója Bukarestben az első körben a későbbi győztes ukrán Anasztaszija Alpjejevától kapott ki, míg a helyosztón a norvég Marion Brillantes Byénél bizonyt jobbnak, ezzel megszerezve a VBA történetének első világversenyes érmét, szerbiai színekben.
„Boldog vagyok, hogy történelmet írtunk – mondja Nagy. – Ezen az úton kell tovább haladnunk, minden akadémistának azt kívánom, hogy ehhez hasonló sikereket érjen el. Tudtam, hogy az ukrán lány nagy falat lesz, erősebb nem, viszont ügyesebb volt nálam. Megsérült ellene a vállam, megijedtem, hogy másnap nem tudok birkózni. Szerencsére másnapra jobb lett, így kiállhattam a bronzmeccsen. Ez nagyban köszönhető a magyar válogatott és a KIMBA edzőinek, Martin Gábornak és Ligeti Richárdnak is, végig úgy kezeltek, mintha a saját versenyzőjük lennék, rengeteget segítettek, amiért nem győzök elég hálásnak lenni.”
Január óta a KIMBA jóvoltából Péteri András szabadfogású edző is segíti a női képzést a VBA-ban. Fanni elmondta, rengeteget fejlődött mellette, egyhúron pendülnek.
A szakember így vélekedik a magyarkanizsai munkáról és Fanniról: „Fábián Ákossal együtt vezetjük a képzést – kezdi Péteri. – A lányok eddig csak a kötöttfogású alapokat ismerték, hiszen nincs a környéken szabadfogású edző. Remekül dobnak, viszont a lábratámadásról és a láb védéséről nem sokat tudtak, mi több a szabadfogású beállást is meg kellett tanulniuk. Minden kedden, szerdán és csütörtökön én tartom a szabadfogású edzést, a többi nap Ákos dolgozik velük, ő a kötöttfogású irányt követi. Nagyon örülünk Fanni sikerének, minden edzőnek ilyen versenyzőt kívánok, céltudatos, akaratos és szorgalmas. Nagyon szeretne sikereket elérni, mindent megtesz azért, hogy felnőttvilágversenyen is szerepelhessen. Remélem, sikerül neki!”
Péteri András szavaihoz mi is csatlakozunk, kívánjuk Fanninak, hogy megvalósíthassa álmait!
Írta: K. B.
Fotó: UWW