Nagy érdeklődés mellett sikeresen zajlott le módszertani központunk nemzetközi konferenciája, egyben licences edzőképzése.
A szombati, második napi programot Lőrincz Tamás, olimpiai, világ- és Európa-bajnok szakmai igazgatónk nyitotta meg. Elbert Gábor volt sportért felelős államtitkár, egyetemi oktató a mentális felkészülés fontosságáról, Okner Ernő, erőnléti edzőnk a sportágspecifikus fejlesztésről beszélt. Két nagy sikerű élménybeszámoló következett, az elsőt világ- és Európa-bajnokunk Muszukajev Iszmail és edzője, Seme Semejev, a másodikat a vb- és Eb-győztes, olimpiai 2. örmény Arszen Dzsulfalakjan, a nemzetközi szövetség (UWW) sportolói bizottságának elnöke tartotta.
Utóbbiak később is kaptak szerepet, hiszen szabad-, valamint kötöttfogású gyakorlati bemutatót tartottak. „Hatvan vagyok, de még tudok dobni, ugye?” – kérdezett vissza viccesen Semejev mester, mikor elhajította klasszis tanítványát, Muszukajevet. Dzsulfalakjan (aki több magyarral is birkózott pályafutása során, például Bácsi Péterrel, Lőrincz Tamással és Lévai Zoltánnal is) számos hasznos fogás mellett tréfás történetekkel is traktálta a hallgatóságot, amelynek tagjai szakmai kvízben is próbára tették a tudásukat. A Birkózó Módszertani Központ 2023-as nemzetközi konferenciája, egyben a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) licences edzőképzése jelentős sikert aratott. Folytatása következik!
Írta: MBSZ