A 61 kilogrammos Mizsei Zoltán bronzérmével és a 92 kilós Angyal Krisztián ötödik helyével zártuk a spanyolországi Santiago de Compostelában zajló U20-as Európa-bajnokságot.
Mizsei Zoltán szombaton a későbbi győztes azeri Jeyhun Allahverdiyevtől kapott ki, így vasárnap a vigaszágon küzdhetett tovább a bronzéremért. Mindenekelőtt a bolgár Denisz Najmon kellett túljutnia, s ezt a feladatot kiválóan oldotta meg, 9–5-re nyert. A harmadik helyért jöhetett a spanyol Marc Arias Álvarez. Sportolónk aktívabban kezdte mérkőzést, mégis ő került minimális hátrányba. Az állást két remek levitellel hamar megfordította, sőt, kiváló kontrának köszönhetően kis híján betusolta riválisát, végül 8–3-ra diadalmaskodott, megszerezte pályafutása első érmét világversenyen.
A tavalyi U20-as vb-n ötödik Angyal Krisztián szombaton egy-egy győztes és vesztes meccset tudhatott maga mögött, ez elegendő volt ahhoz, hogy a záró napon a harmadik helyért léphessen szőnyegre, mégpedig az U17-es Eb-második bolgár Szali Szalijev ellen. Krisztián hárompontos hátrányba került a mérkőzés elején, ám szinte rögtön sikerült felzárkóznia 3–2-re, mivel szó szerint kiszaladt ellenfelével a küzdőtérről. A folytatásban hasonlóképpen járt el a bolgár is, ráadásul vitatható challenge-t követően plusz egy pontot kapott Szalijev, így alakult ki az 5–2-es végeredmény, tehát Angyal Krisztián az ötödik helyen zárta az Eb-t.
Az U17-es Eb-második Zsivnovszky Péter (86 kg) ugyancsak a vigaszágon birkózhatott, de kikapott az azeri Timur Gulmagomedovtól, ezzel búcsúzott a versenytől.
U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SANTIAGO DE COMPOSTELA
Sportolóink vasárnapi eredményei (szabadfogás)
Vigaszág
61 kg: Mizsei Zoltán–Denisz Najim (bolgár) 9–5
86 kg: Timur Gulmagomedov (azeri)–Zsivnovszky Péter 12–1
Bronzmérkőzés
61 kg: Mizsei Zoltán–Marc Arias Alvarez (spanyol) 8–3
92 kg: Szali Szalijev (bolgár)–Angyal Krisztián 5–2
Írta: K. B.