Mindhárom színű éremből nyolcat nyertünk a második U17-es válogatón

Mindhárom színű éremből nyolc-nyolc jutott fiataljainknak szombaton, az év második U17-es válogatóversenyén, Budapesten, ahol ezúttal a szabadfogásúak és lányok mérettették meg magukat.

Száztizennégy ifjúsági birkózó lépett szőnyegre április első napján az angyalföldi Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. A mezőnyt a szlovákiai Kassáról érkezett versenyzők színesítették, nyertek is egy aranyat, szabadfogású 71 kilogrammban.

Sportolóink is remekeltek, az az érdekes helyzet állt elő, hogy mindhárom színű éremből nyolc-nyolc jutott nekünk, szabadfogásban és női birkózásban egyaránt 12 sportolónk állt dobogóra.

Az aranyérmeket illetően a lányok „nyertek”, összesen ötöt szereztek belőle 2 ezüst- és 5 bronz mellett. Szabadfogású fiúink közül hárman diadalmaskodtak, hatan a dobogó második, míg hárman a harmadik fokára állhattak fel.

Az U17-es korosztály második kötöttfogású válogatóját április 15-én, Dorogon a Fekete Gyémánt-kupa keretein belül rendezik meg.

MÁSODIK U17-ES VÁLOGATÓVERSENY, BUDAPEST

A KIMBA dobogósai

Szabadfogás
48 kg:
1. Majer Balázs
51 kg: 3. Narancsik Bence Zoltán
55 kg: 2. Farnadi Mátyás
60 kg: 2. Osztatni Zsombor
65 kg: 1. Varga Máté Bendegúz, 2. Erdélyi Róbert Bálint, 3. Pádár Levente
71 kg: 2. Laposa Márk, 3. Pauer Szabolcs
80 kg: 2. Soliman Youssef
92 kg: 2. Czakó Zoltán
110 kg: 1. Kovács Dominik

Női birkózás
49 kg:
1. Köblő Anna, 3. Fekete Laura Hanna
53 kg: 1. Kapuvári Liliána
57 kg: 1. Ritter Sophie, 2. Kaszás Elza, 3. Báger Barbara és Páli Éva
65 kg: 1. Pupp Viktória, 3. Munk Maja
73 kg: 1. Müller Petra, 2. Kaszás Lilla, 3. Balázs Renáta

Írta: K. B.
Fotó: Vasas