Operatív igazgatónkkal, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) ügyvezető alelnökével, Bacsa Péterrel beszélgettünk a 2024-es tervekről, célokról, emellett értékeltük a magunk mögött hagyott esztendőt.
Nem panaszkodhatunk 2023-ra, hiszen a korosztályos világversenyeken összesen 17 érmet nyertünk. A lányok vitték a prímet, tizenhárom alkalommal állhattak dobogóra, s hozzájuk köthető mind a hat aranyérmünk.
„A KIMBA megalakulásakor a női szakág megerősítése volt az egyik legfőbb célunk, hiszen itt még alakul a nemzetközi élmezőny – fogalmaz Bacsa Péter. – A női birkózásnak az a sajátossága, hogy tizennyolc-húsz éves korban magasabb a lemorzsolódás veszélye. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ne csak utánpótlásban legyünk eredményesek, hanem a felnőttek között is. Sastin Marianna és Barka Emese pályafutása végével a felnőttválogatottban szinte nem maradt huszonegy évnél idősebb versenyzőnk. Való igaz, jó úton haladunk, hiszen számos ígéretes sportolónk van, de az a cél, hogy a »nagyok között« is hasonlóan sikeresek legyenek. Ehhez minden adott, több mint negyven teljes programos lányunk van, akik heti kilenc edzéssel készülnek. Ez egyedülálló Európában.”
Operatív igazgatónk kiemelte, büszke arra, hogy már most bebizonyítottuk: nem csak az utánpótlás-eredményekre koncentrálunk.
„Ezek csupán a siker egy részének a mérőszámai. Próbálunk minden segítséget megadni a fiataljainknak, legyen szó tanulásról, rekreációról vagy lelki egyensúlyról. A klubok bíznak bennünk, ezért rendkívül keményen kellett dolgoznunk. A fő cél, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián már mi adjuk a válogatott gerincét, ehhez mindenben a maximumot kell nyújtanunk.”
Bacsa Péter azt is hatalmas sikernek tartja, hogy immár tényleg csak a legjobbak nyerhetnek felvételt hozzánk: „Remek közeg alakult ki, elértük a működési létszámunk tetejét. Ha 2020-ban – amikor belevágtunk ebbe –, megkérdezik tőlem, hova szeretnénk eljutni 2023 végére, akkor nagyjából azt a szintet lőttem volna be, ahol most tartunk. A legfelkészültebb edzők dolgoznak nálunk, s ami ennél is fontosabb: csapatként, mindenki egy irányba húzza a hajót. A kezdeti időszakban végigjártuk más sportágak akadémiáit, és azt láttuk, nagyjából öt-hat év kell ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön. Mi ezt megfeleztük, ami fantasztikus.”
Persze, fejlődni mindig lehet. Ez 2024-ben sem lesz másképp.
„A módszertani központunknak hála rengeteg mérési eredményünk van, amelyeket tökéletesen be szeretnénk építeni a képzési rendszerünkbe. Emellett cél, hogy minél több edzőtábort szervezzünk és bővítsük a nemzetközi kapcsolataink listáját.”
Az amerikaiakkal, a kanadaiakkal, az irániakkal, a kirgizekkel és a törökökkel kiváló az együttműködésünk, ha minden jól megy, ebbe a sorba csatlakozhatnak a kazahok és a grúzok.
„Nagy elégedettség, hogy bárhova utazom, mindenki szuperlatívuszokban beszél a KIMBA-ról. Lassan ott tartunk, hogy nemet kell mondanunk más országoknak, ha hozzánk szeretnének jönni – erre adódott már példa, a törökök nem tudtak résztvenni a táborunkban, mert mire visszajeleztek, már megteltünk. Ez mindent elmond a szakmai hírnevünkről.”
Jó hír a szabadfogású akadémistáinknak: 2024-ben már ők is utazhatnak távolabbi táborokba.
„Az elmúlt években szerettük volna, hogy felzárkózzanak, ezt sikerült elérnünk. Ennek köszönhetően a legjobbak bekapcsolódhatnak az iráni vagy kirgiz edzőtáborokba, amelyekbe a kötöttfogású fiataljaink rendszeresen utaznak. A környékbeli összetartásokra persze továbbra is járunk, azok is rendkívül fontosak. A lányok maradnak a kanadai, egyesült államokbeli és kirgiz vonalon, míg kötöttfogásban marad a jól bevált rendszer, esetleg Kazahsztánnal vagy Törökországgal kiegészülve.”
Bacsa Péter végül arról is beszélt, milyen eredményeket vár az idén: „A legtehetségesebb lányoktól azt remélem, hogy Európában már csak az oroszok, az ukránok és a beloruszok jelenthessenek gondot nekik. Szeretném, hogy a fiúknál egyre többen érjenek éremközelbe, erre minden esélyünk megvan. Kiemelném, hogy remek U15-ös generáció csatlakozott hozzánk, bízom abban, felveszik a ritmust, és szépen fejlődnek. Ha így lesz, akkor biztos vagyok abban, hogy az évek során az U17-esek, majd az U20-asok között is kiemelkedő eredményeket érnek el.”
Írta: K. B.
Fotó: F. L.