Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítója, valamint Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a március 28. és április 3. között Budapesten esedékes birkózó Európa-bajnoksággal, valamint a március 26. és 27. között, szintén a fővárosban zajló grappling Eb-vel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a KIMBA csepeli bázisán.
Az eseményt Világi Péter nyitotta meg, aki külön köszöntötte az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamást, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes Lőrincz Viktort, az MBSZ szakmai igazgatóját, Bácsi Pétert, az MBSZ ügyvezető alelnökét, Bacsa Pétert, a KIMBA kurátorát, Süle Lászlót, valamint az MBSZ főtitkárát, Ancsin Lászlót.
Németh Szilárd leszögezte, sajtótájékoztatón különösen jó részt venni úgy, hogy jó ügyekről, és azok képviseletéről számolhatnak be.
„Örömmel jelenthetem be, hogy a 2022-es felnőtt Európa-bajnokság rendezési joga mellett a magyar kormány teljeskörű anyagi és erkölcsi támogatását is elnyertük. Az eseménynek március 28-tól április 3-ig a budapesti BOK-csarnokban adunk otthont, és a sportolókkal, az edzői és szakmai stábokkal együtt összesen 1500 résztvevőt várunk.”
Az MBSZ elnöke elmondta, hogy Magyarország immár 2015 óta folyamatosan, minden évben rendez nívós nemzetközi birkózóversenyt.
„Ehhez minden segítséget megkaptunk, a kormány a sportra – így a birkózásra is – stratégiai ágazatként tekint. Nem volt olyan kérésünk, amely ne teljesült volna, és a magyar birkózók ezt odaadó munkával, szép eredményekkel igyekeznek meghálálni. Magyarország eddig összesen hatvankét arany-, kilencven ezüst- és száztíz bronzérmet nyertek a birkózó Európa-bajnokságok történetében. Budapesten legutóbb 2001-ben Bánkuti Zsolt állhatott a dobogó legfelső fokára kontinensviadalon. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikeresen szerepeljen tavasszal a válogatott, ám emellett az is célunk, hogy az Eb-nek a birkózóesemény mellett fontos turisztikai és kulturális vonzatai legyenek. Azt már most elmondhatom, hogy a megnyitó gálát az Erkel Színházban tartjuk.”
Németh Szilárd arra is kitért, hogy természetesen a járványügyi szabályokat betartva szeretnék lebonyolítani a kontinensviadalt. Bízik abban, hogy telt ház előtt, négy-ötezer szurkoló buzdítása mellett küzdhetnek a magyarok. A terv az, hogy az ország összes egyesületéből busszal segítik, hogy a fiatal birkózók részt vehessenek az eseményen.
Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, makacs ellenfél a koronavírus, ám az élet nem állhat meg.
„Immár két éve birkózunk a járvánnyal, keményen gyűrjük, de eközben ragaszkodunk a normális életünkhöz. Magyarország partnere, szövetségese az MBSZ-nek és a birkózósportnak. A nemzetközi sportszervezetek különösen nagyra értékelik, ha a városok és az országok tartják a szavukat, és megrendezik az általuk elvállalt sporteseményt. A birkózó Eb-re pályáztunk, elnyertük és megrendezzük. A tervek szerint a résztvevők több mint tízezer vendégéjszakát töltenek Budapesten, márpedig erre óriási szükség van. Budapest továbbra is a nemzetközi sporttérképen marad, az emberek látják, hogy olyan hely, ahova érdemes ellátogatni, és ennek szintén pozitív vonzatai vannak. Németh Szilárd és csapata a garancia arra, hogy a 2022-es Európa-bajnokság legalább olyan magas színvonalú lesz, mint a 2018-as budapesti világbajnokság volt.”