A múlt szinte mindig hatással van a jelenre. Így van ez a Mr. Tus-sportiskola és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kapcsolatával is, hiszen előbbi szakmai koncepciójára alapozva zajlik a munka Csepelen. Sorozatunkban olyan, a Mr. Tus-ban nevelkedett birkózókkal beszélgetünk, akik a sportban és az életben egyaránt becsülendő pályát tudhatnak maguk mögött. Második vendégünk a kötöttfogásban világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás.
Tizennégy évvel ezelőtt, 2006-ban mindenkit meglepett az akkor még csak 19 éves Lőrincz Tamás azzal, hogy juniorkorú birkózóként felnőtt Európa-bajnoki címet ünnepelt Moszkvában a 66 kilogrammosok mezőnyében.
Ki gondolná, hogy három évvel az előtt még abban sem volt teljesen biztos, egészen pontosan mit is szeretne elérni ebben a sportban.
„Az általános iskola végén fogalmam sem volt arról, mit akarok az élettől – emlékszik vissza Tamás. – Ez idő tájt, 2001-ben indították Budapesten a Mr. Tus-sportiskolát. Volt néhány korosztályos magyar bajnoki címem, imádtam a légkört, edzeni is úgy szerettem, ahogyan győzni vagy versenyezni. Szóval magától értetődő volt, hogy a fővárosba költözöm. Manapság, amikor tizenhárom-tizennégy éves gyerekekkel beszélgetek, rendre azt mondják, olimpiai bajnokok akarnak lenni. Ez a gondolat bennem és a társaim többségében egyáltalán nem volt meg. Ebből kiindulva úgy látom, a mai fiatalok sokkal céltudatosabbak, mint mi voltunk.”
„Szöcsi” elmesélte, a Budapesten töltött harmadik évében komolyodott meg igazán. Ahogyan fogalmaz: eltűnt a köd a szeme elől.
„Eleinte nagyon szenvedtem az edzésekkel és az iskolával. Cegléden heti három-négy tréningem volt, ez a szám hirtelen nyolc-kilencre emelkedett. A Csanádi Árpád Sportiskolába jártunk, amely nem az ország legerősebb gimnáziuma, de ilyen nagy mértékű terhelés mellett nehéz volt. Túl kellett élnem az első két évet. Nem voltunk jó gyerekek, minden rosszban jeleskedtünk. Nem követendő a példánk, de az első kilenc hónapban három vagy négy nevelőtanárt »fogyasztottunk« a kollégiumban, közülük az egyik idegösszeroppanást kapott miattunk. Szóval a mestereknek keményen oda kellett figyelniük ránk, sokat köszönhetek nekik. Tizenhét éves lehettem, amikor megkomolyodtam. A suliban adódtak még apróbb nehézségeim, de amint letisztult bennem, mit szeretnék az élettől, minden sokkal egyszerűbbé vált. Elégségesen tanultam, de az érettségim már kifejezetten jól sikerült. Azóta a Testnevelési Egyetemen diplomáztam sportszervezőként.”
A szemléletváltását követően minden megváltozott Tamás körül. Sokkal keményebben beleállt a munkába, tudta, mit miért kell tennie. Csak az járt a fejében, hogy olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózóvá szeretne válni.
A világbajnoki aranyérme (77 kg) mellett három Európa-bajnoki címmel (66 kg, 71 kg) és ötkarikás ezüstérmmel (66 kg) büszkélkedhet. Mindemellett kétszeres világbajnoki második (75 kg, 77 kg) és egyszeres harmadik helyezettnek (66 kg), háromszoros Eb-bronzérmesnek (66 kg, 75 kg, 77 kg) és egyszeres ezüstérmesnek (66 kg) is mondhatja magát.
„Annyira érdekes, hányszor vehetett volna más irányt az életem. Másokkal és magammal egyaránt megvívtam a harcokat. Még csak azt sem mondhatom, hogy nagyon kitűntem a többiek közül, talán csak kicsit ügyesebb voltam náluk, de ettől függetlenül elveszhettem volna. Biztos, hogy nem jutottam volna el idáig, ha nincs a Mr. Tus-sportiskola.”
Lőrincznek egy pillanatig sincs kétsége afelől, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiából (KIMBA) is nagy bajnokok kerülhetnek ki.
„A Müller Ferdinánd edzőteremben kezdtünk dolgozni Budapesten, és sokáig azt hittem, ott fejezem be a pályafutásomat. Sajnos ez végül nem így lett. Biztos vagyok abban, hogy a KIMBA még csodálatosabb szentély lesz az ott nevelkedő gyerekeknek, mint amilyen a »Müller« volt nekünk. Látva a komplexumot egyszerre szomorú és boldog is vagyok. Előbbi amiatt, mert nekünk nem adatott meg, hogy ilyen világszínvonalú körülmények között dolgozhassunk, utóbbit pedig azért érzem, mert a magyar birkózás és a következő generációk megérdemlik, hogy ilyen csodálatos bázisuk legyen.”
Tamás az összes csatlakozónak felhívta a figyelmét arra, hogy nagyon nehéz út áll előttük, amelyhez rengeteg kitartás kell. Tudja, hogy sok könny folyik majd, de reméli, ezek között örömkönnyek is csordogálhatnak az arcokon.
Végül csak annyit mondott:
„Emlékszem, a Müllerben minden edzés előtt azzal a fallal szembe sorakoztattak minket, amelyikre a bajnokok fotói voltak felakasztva. Soha nem gondoltam volna, hogy közülünk én leszek az első, aki felkerülhet oda. Kíváncsian várom, hogy a KIMBA-ból ki lesz az, aki átélheti azt a fantasztikus érzést, amelyet én is megtapasztaltam ezáltal.”
Sorozatunkban eddig szerepelt:
Módos Péter
Írta: Krasznai Bence
Fotók forrása: UWW