A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), akadémiánk és a Birkózó Módszertani Központunk (BMK) közös szervezésében megrendezték az idei év harmadik licences edzőképzését, amelyen Mijaín López, az ötszörös olimpiai bajnok kubai óriás volt a sztárvendég.
Mint ismert, Mijaín López Párizsban történelmet írt azzal, hogy ő lett az első sportoló a világon, aki ugyanabban a versenyszámban öt egymást követő olimpián diadalmaskodott. A kötöttfogású nehézsúlyú klasszis szerdán az MBSZ meghívására érkezett Magyarországra, aminek keretein belül számos izgalmas, érdekes programon vett részt. Így jött a szombati licences edzőképzésre is, amelynek nagycsarnokunk adott otthont.
Megadták a módját a fogadásának, alapítónk, az MBSZ elnöke, Németh Szilárd dísztányérral ajándékozta meg, az olimpiai bajnoki címeiből kisfilmet készítettek, annak végeztével a több mint százfős közönség felállt, s hatalmas vastapssal fogadta a belépő a legendát, „Herradura óriását”. Lópezzel bő félórát beszélgettek a színpadon, mesélt a gyerekkoráról, a kezdetekről, karrierje beindulásáról, nehézségeiről és örömeiről, természetesen mindenki nagy kíváncsisággal figyelt a szavaira. Az program végén jó kedvvel, kedvesen adta az autogramokat, s számos közös fotó is készült vele.
Az esemény délelőtt kezdődött, López 15 órakor mutatkozott be, ám a közönség addig sem unatkozott, sőt, kifejezetten érdekes témákat boncolgattak az edzőképzésen. A programot Németh Szilárd nyitotta meg, majd Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára tartott előadást „Út Los Angelesig” címmel.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a párizsi olimpiát és a magyarok teljesítményét értékelte, míg Carlos Ray, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) főtitkára azt boncolgatta, milyen utat járt be a sportág 2013-as „válsága” óta.
Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, operatív igazgatónk statisztikai tényekre és adatokra támaszkodva beszélt a magyar birkózás múltjáról és jelenéről.
Érdekes kerekasztal-beszélgetés következett, mégpedig a sportági akadémiákról: a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ügyvezetője, Mocsai Tamás, a Labdarúgó Módszertani Központ igazgatója, Liszkai Dezső, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA) szakmai igazgatója, Bethlenfalvi István, valamint szakmai igazgatónk, Lőrincz Tamás ismertette a tapasztalatait, gondolatait.
Sáfár Sándor, a Nemzeti Sportügynökség Kiemelt Sportakadémiák és Sportszervezetek igazgatója a sportakadémiai rendszerről átfogóan beszélt, külön előadásban.
Harsányi Gergely, a Mentors & Partners Group képviselője annak részleteiben merült el, miként lehet célorientált, tudatos mentális fejlesztést végezni az utánpótlásban, Topál József viselkedéskutató a sportteljesítmény és a gondolkodás kapcsolatáról beszélt, Németh Endre, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Küzdősporttanszékének vezetője oktatási és életpályamodelleket mutatott be, míg Kovács László crossfit Európa-bajnok a kondicionális képességfejlesztés rejtelmeibe vezette be a jelenlevőket.
Mijaín López érkezése méltó lezárása volt tehát az eseménynek.
Írta: K. B.
Fotó: F. L.