Rendkívül fontos napot zárt a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA), amely megnyitotta második, teljes létszámú tanévét – a folytatásban 203 fiatal edzhet nálunk rendszeresen. Az évnyitó keretein belül a KIMBA nagykövetének, egyben szakmai főtanácsadójának, Hegedüs Csabának a hamarosan ötvenéves olimpiai bajnoki címéről is megemlékeztek.
Különleges napra ébredt szerdán a KIMBA-család, hiszen a teljes akadémiai programban érdekelt növendékeink megérkeztek a Weiss Manfréd Kollégiumba azért, hogy belevágjanak nevelőműhelyünk fennállásának második teljes létszámú tanévébe.
Felszabadult és érdeklődő tekintetekkel egyaránt találkozhattunk, a gyerekek szemeiből egytől egyig tükröződött az izgatottság, az elszántság. A szülők viszont láthatóan nemcsak az ágyneműk, bőröndök miatt cipeltek terhet magukkal az épületbe; el kellett búcsúzniuk szeretett gyermeküktől, aki a folytatásban nem lesz velük nap, mint nap.
„Amikor megnyílt az akadémia, láttam, hogy mindenki idejön, több barátom is. Ők mondták, hogy nagyon jó a KIMBA, mert rengeteget lehet fejlődni. Ezért döntöttem úgy, hogy én is megpróbálom, jelentkezem, hátha felvesznek. Először az alapprogramban gondolkoztam, de rájöttem, hogy a teljes program sokkal jobb lenne nekem. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a felvételi, és most itt lehetek” – nyilatkozta az idén U15-ös Európa-bajnoki bronzérmes Czeglédi Emese.
A gyerekek és a szülők ezt követően a KIMBA-ba vették az irányt, ahol délután egy órakor kezdetét vette a hivatalos tanévnyitónk.
Az eseményt többek között megtisztelte jelenlétével Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Hegedüs Csaba, olimpiai bajnok, a KIMBA nagykövete, szakmai főtanácsadója, Németh Szilárd, a KIMBA alapítója, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, Bacsa Péter, a KIMBA operatív igazgatója, az MBSZ alelnöke, Lőrincz Tamás, olimpiai bajnok, a KIMBA szakmai igazgatója, Süle László, a KIMBA kurátora, Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója, Ancsin László, az MBSZ főtitkára.
A megjelentek a közös himnuszéneklést követően egy perces néma csenddel megemlékeztek az ezen a héten életének 69. évében elhunyt idősebb Bárdosi Sándorról.
Schmidt Ádám Kozma István pályafutásának méltatása mellett arról beszélt: „A KIMBA-ban példaértékű a munka, minden körülmény adott ahhoz, hogy a gyerekek kibontakoztassák a képességeiket – a KIMBA által nyújtott infrastruktúra és sportszakmai háttér a világon bárhol megállná a helyét. Olyan erényeket is elsajátíthattok itt, amelyek a hétköznapokban is nagyon fontosak, így az önfegyelmet, a kitartást, az alázatot és a tisztességet.”
Fábián László a MOB elnökének, Gyulay Zsoltnak az üzenetét is tolmácsolta: „A MOB minden olimpiai sportágat egyformán a szívén visel, de sose felejtjük el, hogy a birkózósport különösen szép eredményekkel örvendeztetett meg minket. Évtizedek óta fantasztikus szakmai munka folyik a sportágban, amely a KIMBA által még jobbá vált. Ezen az akadémián minden lehetőség adott ahhoz, hogy világraszóló eredményeket érjetek el. Kívánom, hogy mindenki éljen ezzel a lehetőséggel.”
Lőrincz Tamás beszédében nem felejtette el kiemelni, mennyire sikeresen alakult a KIMBA első tanéve: „Akadémistáink számos órát dolgoztak, és élmény volt látni, mennyit fejlődtek. Részese lehettem kadet-világ- és Európa-bajnokságnak, amely megmutatta, hogy jó úton haladunk. Minden korosztályt figyelembe véve összesen ötvennyolc sportolónk ölthette magára a címeres mezt, ők huszonhat érmet nyertek a 2022-ben eddig lezajlott világversenyeken. Idén szeptembertől több mint kétszáz versenyzővel vágunk neki az újabb kihívásoknak. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szülőknek a támogatásukért és a bizalmukért. Gyerekek! Nagyon sok élményt, sikert és rengeteg munkát kívánok nektek. Higgyétek el, kellő alázattal és odaadással járható az az út, amelyen elindultatok. Üdvözlünk benneteket a KIMBA-ban!”
Németh Szilárd Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus szavait idézte elsőkét: „»Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája«. Minket is ez motivált, amikor néhány évvel ezelőtt megálmodtunk, majd megvalósítottunk egy olyan képzési centrumot, amely egyedülálló a magyar birkózásban. Hisszük, hogy meghatározó jelentőségű az a közeg, amelyben a fiatal sportolók mindennapos felkészülésüket végzik.”
Az MBSZ-elnök ezt követően büszkén számolt be a KIMBA versenyzőinek eddig elért fantasztikus eredményeiről, s megköszönte a magyar kormány birkózásba fektetett 3.7 milliárd forintos létesítmény-fejlesztési támogatását, amelynek hála 10 birkózóterem már megépült, további 7 pedig építési és tervezési stádiumban van.
Németh Szilárd a növendékeinkhez így szólt: „Tanuljatok a sportág nagyszerű ikonjaitól! Adjon számotokra erőt az ő példájuk, hogy érdemes a könnyű útról lemondani, és megéri a nehezebb utat választani: küzdeni, izzadni, tanulni, nemes célokat kitűzni, és azok eléréséért minden nap tenni. Kívánom, hogy az új tanévben is töltsétek meg élettel, szívós kitartással, elhivatott munkával az akadémia épületét!”
Ezt követően a nyári korosztályos világversenyeken szereplő növendékeink vb-n és Eb-n mutatott legszebb pillanatairól vetítettek videókat, s az érmeseinket ajándékkal jutalmazták vezetőink.
Az ünnepélyes fogadalomtétel következett, a csarnokban tartózkodók közül mindenki felállt, így hallgatta a gyerekeket.
De ez a nap nem csak arról szólt, hogy fiatal sportolókat, az új generációt ünnepeljük, hanem különleges évfordulóról is megemlékeztünk: néhány nap múlva lesz éppen 50 esztendeje annak, hogy Hegedüs Csaba a dobogó legfelső fokára állt az 1972-es müncheni nyári olimpián, megszerezve ezzel Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét. Akadémiánk szakmai főtanácsadóját Fábián László, Németh Szilárd és Schmidt Ádám külön köszöntötte a jeles alkalomból.
Hegedüs Csaba bravúrjának szeptember 10-én lesz az ötvenedik „születésnapja”, az évfordulón természetesen külön cikkben emlékezünk meg róla.
„Immár kétszázhárman edzenek nálunk nap, mint nap. Sokan nézünk egymásra versenyzőkkel, edzőkollégákkal, hiszen millió emlékünk van: számos nehézség, gond, probléma jut eszünkbe, de a szeretet, a megbecsülés és a tisztelet dominál. Próbálunk édesanyátok helyett édesanyátok, édesapátok helyett édesapátok lenni. Szeretnénk megteremteni nektek a családi otthon melegét, s úgy nevelni benneteket, ahogyan azt a szüleitek elvárják. Gondolkodó birkózókat faragunk belőletek, s az a célunk, hogy lehetőség szerint minél többen tudjuk legyőzni a világot.”
Az esemény a Szózat közös éneklésével, és közös fotózással folytatódott, majd azzal a szülői értekezlettel zárult, amelyen a szakmai stáb összes tagja részt vett.
Írta: K. B.
Fotó: F. L.