Megtartottuk az immár hagyományosnak tekinthető karácsonyi ünnepségünket, amelyen a teljes KIMBA-család megjelent, és együtt, meghitt jelenetek kíséretében állt meg egy pillanatra.
Az ünnepég előtt fiataljaink és a szakmai stábunk a Szent Imre téri templomba ment, ahol meghallgatták Kertész Péter atya ünnepi köszöntőjét, a világbajnok Losonczi Dávid beszédét, illetve a Cantabile kórus szívhez szóló énekét.
Az akadémián folytatódott a program, eseményünket a partnerintézményeink vezetői, partnereink, növendékeink és szakmai csapatunk mellett megtisztelte jelenlétével a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, alapítónk, Németh Szilárd, olimpiai bajnok szakmai igazgatónk, Lőrincz Tamás, az MBSZ ügyvezető alelnöke, operatív igazgatónk, Bacsa Péter, az MBSZ szakmai igazgatója, tehetségkutatónk, Bácsi Péter, valamint kurátorunk, Süle László.
Lőrincz Tamás beszédében úgy fogalmazott: „A KIMBA három és fél évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, tehát három teljes versenyévet tudhatunk magunk mögött. Ez idő alatt sokat tanultunk, fejlődtünk és dolgoztunk. 2024 is fantasztikus eredményeket hozott, ötvenkilenc fiatalunk birkózott címeres mezben, Elekes Enikő ismét junior Európa-bajnok lett, míg László Koppány tizennyolc évesen az U23-as világ- és Európa-bajnoki dobogóra is felállhatott. Sorolhatnánk még a szebbnél szebb eredményeket, de ez most nem az értékelésről, hanem arról szól, hogy megálljunk kicsit, és köszönetet mondjunk mindazért, ami megadatik nekünk. Hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy kihozzátok magatokból a maximumot. Amikor ott álltok a világverseny dobogójának felső fokán, akkor nem csak nektek szól a Himnusz, hanem azoknak is, akik tettek azért, hogy ott állhassatok. Merjetek nagyot álmodni, mert ezekből lesznek a célok, és sok munkával, alázattal elérhetitek ezeket.”
Süle László is hálával tekint 2024-re: „Az akadémistánkon és a kollégáinkon túl azokat hívtuk ma meg, akik segítenek minket az utunkon. A közös célunk az, hogy magas színvonalú képzést kapjatok és a szőnyegen kívül is példamutatóan éljetek. Versenyzőink ott kopogtatnak a felnőttválogatott kapuján, a következő olimpiai ciklusban többen kivívhatják a címeres mezt. A KIMBA közel négy éve működik, ennyi idő után talán érdemes madártávlatból nézni, hol járunk jelenleg. Az alapokat sikeresen leraktuk, a Mr. Tus birkózó-sportiskola hagyományaira építve, ezúton is köszönet Hegedüs Csabának, Bacsa Ferencnek és Struhács Györgynek a nevelőmunkájáért, a növendékeik közül sokan edzőként segítenek minket. Remek szakembereink vannak, egységes a képzésünk és kiemelkedő a kapcsolatunk a sportágat irányító szövetséggel. Európa, világ- vagy olimpiai bajnok válhat belőletek, ehhez nektek is hozzá kell járulnotok azzal, hogy teljesítitek a fogadalmatokat, jó birkózóvá és jó emberré váltok. Áldott békés karácsonyt, boldog új évet kívánok.”
Akadémiánk idén is nemes ügy mellé állt, rendezvényünkön bejelentették, hogy a Csepel TC labdarúgó- és atlétika-szakosztályával együttműködve, a dolgozóink és akadémistáink hozzájárulásával összesen ötven ajándékcsomaggal csatlakozunk a Baptista Szeretetszolgálat csepeli szervezetéhez. A „cipősdobozokat” jelképesen Jaksa Tibornak és Kun Gábornak adták át vezetőink.
Szakmai elismeréseket is átadtunk, kötöttfogású edzőnk, Cifferszky Ákos a felnőttválogatott munkájához csatlakozik, ezzel együtt búcsúzik akadémiánktól, a kollégák által aláírt emlékplakettel is megköszöntük neki, hogy az indulásunk óta emberséggel, alázattal és szakértelemmel segíti a munkánkat.
Díjaztuk a kötöttfogású nehézsúlyú László Koppányt, amiért 18 évesen az U23-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérme után a vb-n dobogóra is felállt, a harmadik fokára.
Fennállásunk során először megszavaztattuk akadémistáinkkal, hogy ki legyen az év edzője. Nos, fiataljaink úgy döntöttek, hogy ezt a címet szabadfogású szakágvezetőnk, Gulyás István kapja meg.
Növendékeink képviseletében jelképesen Laposa Márk, László Koppány, Németh Bálint és Osváth-Nagy Noémi vette át az ajándékokat, amelyeket később természetesen mindenki egyenként megkapott a szakmai stábunktól.
Németh Szilárd karácsonyi beszédében azt mondta: „Köszönetet szeretnék mondani az akadémiástáknak, és mindazoknak, akik nevelik őket. Megható volt látni a templomban, hogy ennyire fegyelmezetten, példaértékűen viselkedtek. Az látszik, hogy a legkisebb és a legidősebb növendékeink között komoly kulturális összefonódás van. Ez annak köszönhető, amit a szőnyegen együtt megtanultatok. Nem elég tehetségesnek lennie annak, aki bajnok akar lenni: az a lényeg, hogy ki, mit tud kihozni a tehetségéből, ehhez rengeteg alázatra, munkára és verejtékre van szükség. Ti ezt megteszitek, csak így tovább! Ezúton szeretnék áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánni mindannyiótoknak.”
Az ünnepség formai részét a Four Bones Quartet színvonalas előadása zárta, amelyet követően jó hangulatú közös vacsora következett.
Írta: K. B.
Fotó: F. L.